A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett magánlaksértés miatt vádat emelt két férfival és egy nővel szemben, akik a csukott kaput berúgva rátámadtak és súlyosan bántalmaztak egy szomszédot, aki előzőleg az ittas nő utcai hangoskodását kifogásolta.
A vádirat szerint a két férfi és a nő – az ügy vádlottjai – 2019. november 17-én, reggel együtt italoztak egy ismerősük lakásán, melynek során szóváltás alakult ki köztük, ezért a leittasodott nő hazafelé indult. Az utcán haladva hangosan kiabált és trágár szavakat használva szitkozódott. A közelben lakó és az udvarán tartózkodó sértettet zavarta a hangoskodás és rászólt a nőre. Szóváltásba keveredtek, a szomszéd kiment az utcára, ahol a nő a táskájával fejen ütötte a férfit. Ő a kezében lévő levélseprűvel próbálta kivédeni az ütéseket és a nő lábára ütött.
A nő visszament ivócimboráihoz és panaszt tett a szomszédra, mire a társaság felkerekedett, hogy megleckéztesse a férfit. A sértett ekkor már az udvarában volt és a kaput is bezárta. Ez azonban nem jelentett akadályt, a nő a kaput berúgta és valamennyien bementek. Ott az egyik férfi vádlott ököllel arcon ütötte a sértettet, majd együttesen lerángatták a földre és ütlegelni kezdték.
A vádlottak időközben helyszínre érkező ismerőse kiküldte a vádlottakat az udvarból, ám a nő még kintről is köveket dobált be a sértett udvarába. Őt a kerítésen állva fogták el a rendőrök. A sértett jobb kezének egyik ujja a bántalmazás következtében eltört, amely nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésnek minősül. Emellett az arcán és a nyakán zúzódásos és horzsolásos sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja, a női vádlottat ezen felül garázdaság vétségével is és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.