
Mintegy 13,9 ezer olyan webhelyet zárattak be vagy tettek elérhetetlenné idén Kínában, mert törvénytelen tevékenységet végeztek, például zsaroltak vagy fizetségért posztokat töröltek – számolt be az országos internetfelügyelet eredményeiről a kínai állami média csütörtökön.
A büntetett oldalaknak öt nagy szolgáltató, a sina.com.cn, sohu.com, qq.com, 163.com és a baidu.com adott korábban felületet. A beszámoló szerint az elmúlt három és fél hónapban több mint 17 ezer bejegyzést töröltek, mert becsületsértők voltak, pornográfiát, álhíreket vagy más illegális információkat terjesztettek.
A világháló tisztaságát, az online információk hitelességét célul kitűző kampány keretében mások mellett a nem valós tartalmú „hírek”, a bejegyzések térítés ellenében történő törlése ellen igyekeznek a hatóságok fellépni – mint fogalmaztak, a szolgáltatókkal együttműködve.
Ugyanez a hatóság lépett fel a napokban Kína egyik legnagyobb internetes cége, a Sina ellen, azzal fenyegetve meg, hogy ha a hírszolgáltatásából nem száműzi a törvénytelen tartalmakat, súlyos büntetésre számíthat, és akár a működését is felfüggeszthetik. Megállapították, hogy a népszerű szolgáltató oldalain erőszakkal, terrorizmussal, pornográfiával, csalással kapcsolatos információk jelentek meg, mások a jó erkölcsöt sértették, megint mások valótlanságokat terjesztettek.
Az idén több mint hatezer panaszt regisztráltak a Sinán közölt tartalmakra vonatkozóan, a legtöbbet az összes portál közül. A cég vezetése ígéretet tett a tartalmak intenzívebb szűrésére. A hivatal friss beszámolója szerint a felügyelet munkáját a közvélemény támogatja, együttműködően jelentik a gyanítható szabálysértéseket, illetve pozitívan fogadták a hasznos bejelentésekért ígért jutalmat.




















