Jóváhagyta az F-35 típusú amerikai vadászgépek vásárlását a cseh kormány, Tajvan bemutatta első saját fejlesztésű tengeralattjáróját, német cégek pedig beszállnak az amerikai f-35-ös vadászrepülők gyártásába. Jóváhagyta F-35 típusú amerikai vadászgépek vásárlását szerdán a cseh kormány – jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök. Az első vadászgépeket a tervek szerint 2029-ben szállítják le az amerikaiak a cseheknek, míg az utolsókat 2035-ben. A 24 amerikai vadászgép a cseh hadsereg légi erejében az immár 20 éve használt svéd Gripeneket váltja fel. A Gripeneket bérelték a csehek. Jana Cernochová védelmi miniszter szerint az amerikai repülőkért 106…
Read MoreCímke: kína
Orosz agresszió: A Fehér Ház 13 milliárd dollárral támogatná Ukrajnát
Joe Biden amerikai elnök pótlólagos, 13 milliárd dolláros keretet kért a Kongresszustól Ukrajna folytatódó katonai támogatásához egy nagyobb, 40 milliárd dolláros kiegészítő költségvetésre vonatkozó indítványban. A törvényhozáshoz eljuttatott dokumentum szerint a Fehér Ház 13 milliárd dollárt kér a védelmi minisztériuma számára az ukrajnai katonai támogatás céljaira, valamint 7,3 milliárd dollárt a külügyminisztériuma és nemzetközi fejlesztési ügynöksége számára, ami további humanitárius és gazdasági támogatást tenne lehetővé Ukrajna számára. Az indítvány az Ukrajnának szánt összesen mintegy 24 milliárd dolláron felül tartalmaz 12 milliárd dollárt a természeti katasztrófák kezelésére rendelkezésére álló pénzügyi alap…
Read MoreRománia egyelőre lemond négy új hadihajó beszerzéséről
Az illetékes román hatóságok megszüntették a négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére 2018-ban kiírt, eredménytelen közbeszerzési eljárást – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN). A tárca indoklásképpen arra hivatkozott, hogy a négy éve kihirdetett győztes – a francia Naval Group és a konstancai hajógyár által létrehozott társulás, amelynek az 1,2 milliárd eurós ajánlatát hirdették ki nyertesnek 2019-ben – azóta sem írta alá a keretszerződést a megbízóval, a második helyre sorolt ajánlattevőt – a galaci hajógyárat működtető holland Damen csoportot – pedig azért nem hirdették ki a közbeszerzés győztesének, mivel „nem sikerült…
Read MoreOrosz agresszió: Az amerikai kormány hajlandó újabb költségvetési forrásokat biztosítani Ukrajna támogatására
Az Egyesült Államok kormánya szükség esetén pótlólagos költségvetési forrásokat fog kérni a kongresszustól Ukrajna további támogatására, ha elfogy az idei évre szánt 38 milliárd dolláros (mintegy 13 260 milliárd forintos) keret – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora. John Kirby ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi számítások szerint a tavaly elfogadott összeg elegendő lesz a pénzügyi év végéig, amely szeptemberben zárul. Egy pénteki sajtóbeszélgetésen a fehér házi illetékes az orosz légvédelem által az ukrán határ közelében orosz terület felett lelőtt rakétákkal kapcsolatban kijelentette: az Egyesült Államok nem ösztönzi Ukrajnát, hogy Oroszországon belül…
Read MoreA holland kormány megtiltja a munkahelyi telefonjain az AliExpress és a WeChat használatát
Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain – idézte a NOS napilap pénteken a kormányt. A kormány összesen tíz alkalmazást blokkolt, négyet Kínából, a többit pedig Oroszországból, Iránból és Észak-Koreából – közölte a napilap. A betiltott alkalmazások mind olyan országokból származnak, amelyekről az holland hírszerző szolgálat (AIVD) úgy véli, hogy kémktevékenységet folytatnak. Az AIVD és a kormány aggódik, hogy külföldi kormányok az alkalmazások segítségével hozzáférhetnek az ügyfelek adataihoz, és azokat kémkedésre használhatják fel.…
Read MoreA kínai hírszerzés „agresszív érdeklődést” tanúsít Nagy-Britannia iránt
A kínai hírszerzés „agresszív érdeklődést” tanúsít Nagy-Britannia iránt, és a brit kormánynak nincs hosszú távú stratégiája e probléma kezelésére – áll a brit alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett átfogó helyzetértékelésében. A 222 oldalas szakbizottsági jelentés fő megállapításai között szerepel, hogy a kínai politika mindent felülíró célja a Kínai Kommunista Párt hatalmának megőrzése, minden más ennek biztosítását szolgálja. Nagy-Britannia nemzetbiztonságára a legnagyobb fenyegetést az a globális kiterjedésű kínai törekvés jelenti, hogy Kína olyan gazdasági és technológiai szuperhatalommá váljon, amelytől más országok is függnek – fogalmaz az alsóházi bizottság jelentése. A…
Read MoreStoltenberg: Ukrajna csatlakozni fog a NATO-hoz, amikor az ehhez szükséges feltételek teljesülnek
A biztonság nem csak regionális, hanem globális ügy, ezért kiemelten fontos, hogy a NATO és a vele együttműködő partnerországok közösen lépjenek fel a globális kihívások ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követően, hogy befejeződött a NATO kétnapos csúcstalálkozója, amelynek fő témája Oroszország Ukrajna elleni háborúja volt. A találkozó a NATO-tagországok és Ukrajna kormányfői találkozójával ért véget, előtte pedig a szövetség tagországainak állam-, illetve kormányfői Japán, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália és az Európai Unió vezetőivel folytattak eszmecserét. A záró sajtótájékoztatón Stoltenberg a szövetség előtt álló egyik legfontosabb feladatnak annak elősegítését mondta,…
Read MoreÁllítólag a Fehér Ház von der Leyent szeretné NATO-főtitkárnak
Brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány azt szeretné, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke lenne a NATO következő főtitkára. A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap NATO-forrásai szerint a tagállamok azt remélték, hogy már a szövetség jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján sikerül megállapodásra jutni a jelenlegi főtitkár, a tisztségében a héten egy évvel meghosszabbított Jens Stoltenberg utódjáról, de egyelőre nem sikerült közös jelöltet találni. Joe Biden amerikai elnök ugyanakkor von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, Németország volt védelmi miniszterét igyekszik rávenni a NATO-főtitkári tisztség elvállalására…
Read MoreAz amerikai kormány a Kínába utazás megfontolását kéri állampolgáraitól
Az Egyesült Államok kormánya megfontolásra ajánlja állampolgárai számára az utazást Kínába a jogellenes őrizetbe vétel kockázata miatt – közölte az amerikai külügyminisztérium. Az amerikai kormány ajánlása úgy fogalmaz, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya önkényesen alkalmazza a törvényeket, ide értve az ország elhagyására vonatkozó tilalmat az Egyesült Államok és egyéb országok állampolgárai számára „méltányos és átlátható eljárás nélkül”. Az amerikai figyelmeztetés szerint a Kínába utazó, illetve ott élő amerikaiakat a hatóságok őrizetbe vehetik, amely során nem biztosítanak hozzáférést konzuli szolgáltatásokhoz és információkhoz. Az amerikai kormány hasonló figyelmeztetést adott ki a szintén…
Read More