Második éve fordítja a román állam a GDP két százalékát a védelmi költségekre, 2017-ben ebből az összegből körülbelül negyven százalékot a hadsereg felszerelésére költöttek, jelentette ki Mihai Fifor védelmi miniszter.
„Gyakorlatilag Románia teljesíti a NATO mindhárom követelményét, a GDP két százalékát védelemre fordítja, elértük az operációs képességet és jelen vagyunk a hadszíntereken több mint hétszáz katonával” – nyilatkozta Fifor a lengyel hivatali kollégájával, Mariusz Blaszczakkal tartott közös sajtótájékoztatón.
A védelmi szaktárca vezetője arról is beszélt, hogy Romániának az az érdeke, hogy a felfegyverzésre fordított összegek jelentős része a román hadiparba térüljön vissza. „Minden alkalommal elmondtam, Románia nem ment el bevásárolni, Románia szeretné felélénkíteni a hadiparát, és ezt ipari együttműködések, technológiák átvételével lehet kivitelezni” – magyarázta Fifor.
Blaszczak azt mondta, országa is a GDP két százalékát védelemre fordítja, ebből pedig húsz százalékot a hadsereg modernizálására költ. Ugyanakkor hozzátette, hogy Lengyelország nagyobb mértékű mobilitást szeretne elérni a keleti szárny államai irányába, így kiemelt figyelmet fordítanak a Via Carpatia közúti projektre, amely összeköti majd a Balti országokat Romániával, Bulgáriával és elér Görögországig.
A Bucharest 9 Kezdeményezés védelmi minisztereinek találkozóján Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Románia szaktárcavezetője, valamint a NATO és az amerikai védelmi minisztérium képviselői vesznek részt — írja az Agerpres.