
A NATO Transzformációs Parancsnoksága (Allied Command TransformationAllied Command Transformation — ACT) az ipar és a hadseregek közelebb hozása, jobb kommunikációja érdekében a jövőben a nagy láthatóságú gyakorlatokra ipari szereplők részvételét tervezi speciális megfigyelő státuszban.
A kezdeményezés Industry Involvement Initiative for NATO Exercises (I3X) néven fut. Az első ilyen esemény a Trident Juncture 2015 gyakorlat, 2015 októberében lesz. A jövő évi gyakorlatra húsz cég részvételét tervezi a NATO, amelyek közé magyar cégek jelentkezését is várják az Egyesült Államokbeli Norfolkban, az ACT központjában. A gyakorlat során a cégek a számítógéppel támogatott kiképzés, felkészítés (CAX) illetve az élő gyakorlat (LIVEX) érintett szereplőitől kaphatnak információkat első kézből. Meghallgathatnak műveleti tájékoztatókat, párbeszédet folytathatnak a végrehajtó és az ellenőrző állománnyal, valamint lehetőségük nyílik a gyakorlati környezetet tanulmányozni.
A magyar védelmiipari vállatoknak azért is érdemes jelentkezniük, mert ha most nem is választanak ki egy céget, később más gyakorlatokról közvetlenül értesítik majd az új lehetőségekről. Zsitnyányi Attila, a Magyar Védelmiipari Szövetség elnöke szerint nagyon jó lehetőség a kezdeményezés. Véleménye szerint a jelentkezés nem csak közvetlen NATO-cég kapcsolat miatt lehet hasznos, hanem az azonos profilú cégek együttműködésének erősítése céljából is.