A magyar és a bolgár magánbiztonsági ágazat a szervezési nehézségek és a helyi szakmai viták ellenére is megtartotta közös konferenciáját április 22-23-án Szófiában. A rendezvényen kiderült: Bulgáriában a magánbiztonsági cégek legnagyobb konkurense maga az állami rendőrség.
A múlt héten Szófiában a bolgár belügyminisztérium és a rendőrség is rávilágított arra, hogy a helyi rendhatóság olyan biztonsági szolgáltatásokat is nyújt – polgári jogi szerződés alapján -, amelyek magánbiztonsági szolgáltatásoknak minősülnek, így a bolgár rendszer merőben ellentétes az európai gyakorlattal. Az április 22-23-án megrendezett bolgár-magyar magánbiztonsági konferencián elhangzottak alapján a helyzet hasonlít az 1980-es évek végén, az 1990-es évek első harmadában meglévő magyar gyakorlatra, de annál jóval jelentősebb a bolgár rendőrség részvétele a magánpiaci eseményekben. A rendőrség úgy tekint a magánbiztonsági ágazatra, mint ahová a létszámcsökkentés miatt feleslegesség vált rendőröket el tudja helyezni. Az engedélyezést és ellenőrzést a rendőri szervek végzik.
A szófiai rendezvényen több bolgár minisztérium és állami szervezet – köztük a belügyi, a gazdasági és a munkaügyi tárca, a rendőrség – mellett részt vett a magánbiztonsági szakma három helyi szervezete is. A konferencia megszervezésében pedig éppen a magánbiztonsági szervezetek közötti viták jelentették a legnagyobb gondot. Bulgáriában hat munkaadói szövetség létezik, ezek közül három egy nagyobb szövetségbe tömörült, amely ernyőszervezet egyébként a konferencia szervezője is volt. Bár a többi munkaadói szövetség is meg kívánt jelenni a konferencián, az utolsó pillanatban mégis lemondták a részvételüket. Ennek oka pedig egy három évvel ezelőtti piaci megállapodás megújítása körül kipattant vita volt. Miután a konferencia időpontjáig nem sikerült az ellentéteket feloldani, a szakszervezetek nem jelentek meg a társadalmi párbeszéd beindítását, kiszélesítését célzó rendezvényen.
A konferencián ugyanakkor részt vett a CoESS képviselője Leen van Sandt, valamint a német Ver.di szakszervezeti szövetség képviselője, a Friedrich Ébert Alapítvány képviselője, a horvát munkaadói szövetség, a román szakszervezetek képviselője és a szlovén munkaadói szövetség. Az észt munkaadói szervezet képviselője, Riho Lutter, valamint a lengyel szakszervezeti szövetség képviselői – a légtérzárlat miatt – nem tudtak részt venni a konferencián.
A bolgár magánbiztonsági szakma képviselői korábban már több ülésen is jelezték, hogy a magyar gyakorlatot tartják követendőnek, ezért az előkészítő bizottság a közös konferencia-rendezés mellett döntött.
A szófiai fórumon Kaló József, a MBÁPB elnöke, Bökönyi István, az SZPÁPB társelnöke, Móró Lajos, a BTÁPB elnöke, Dávid János, a MNYÁPB elnöke, valamint Bittó Ferenc, az MBVMSZ tagja képviselte a magyarországi munkaadókat, a munkavállalói oldalt Nádas Mihály, a MBÁPB társelnöke, Szabó Sándor, a SZBÁPB elnöke, Nagy Béla, a BTÁPB társelnöke, valamint Ébert László, az MBÁPB tagja képviselte.
A bolgár munkaadói szövetségek beszámolóiból a közbeszerzésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy Bulgáriában is sok az engedély nélkül, feketén dolgozó cég. A magánnyomozási tevékenység szabályozása megoldatlan, ilyen tevékenységhez még engedélyt sem kell kiváltani. A szektorban dolgozók nagy részét pedig még az engedéllyel rendelkező cégek közül is többen szabálytalanul foglalkoztatják, a pótlék-fizetés mellett a pihenőnapok, szabadságok kiadása is súlyos hiányosságokat mutat.
Nem rendezett emellett a bolgár biztonságpiaci oktatás kérdése sem: általában a vállalatok maguk képzik ki saját őreiket, de a bizonyítványokat is ők adják ki. A szakma részéről ugyanakkor volna igény az egységes európai követelménynek megfelelő oktatásra, bár az oktatás megreformálására is vannak javaslatok, ezek megvalósítása még mindig várat magára. Az előadások és hozzászólások egy részéből az derült ki, hogy az érintett szervezetek a problémák megoldását az Európa Bizottságtól, a CoESS-től és az UNI_Europa-tól várják.
A magyar előadók ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy a nemzeti problémákat elsősorban az országon belül kell megoldani. Egyetlen európai társadalmi szervezetnek sincs felhatalmazása arra, hogy beleszóljon az egyes tagállamok belső ügyeibe. Az oktatási problémák kezelésére a magyar szakemberek az európai biztonsági őri alapképzés kézikönyvét (1999) ajánlották a bolgár kollégák figyelmébe, amelyet véleményük szerint könnyen átemelhetnek az egyes országok gyakorlatába.
A bolgár felszólalók elismerően nyilatkoztak a magyar ágazati párbeszéd gyakorlatáról, amely – a konferencián elhangzottak szerint – a bolgár helyzethez képest már „kozmikus magasságban van”. A bolgár szövetség egy vegyes bizottság felállítását javasolta, amely segítene a bolgár kollégáknak a társadalmi párbeszéd jó gyakorlatának megvalósításában.
A konferenciasorozat következő állomása Zágrábban lesz 2010. május 27-28-án közös szlovén-horvát rendezésben.