A rendszerváltoztatás előtt működő titkosszolgálatok budapesti helyszíneiről szól Tabajdi Gábor történész új, tudományos ismeretterjesztő könyve, amely a Jaffa kiadó gondozásában jelent meg a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok alkalmából.
A szerző a könyv rövid belvárosi sétával egybekötött péntek délelőtti bemutatóján „történelmi útikönyvnek” nevezte kötetét, amelynek elsődleges célja megmutatni az olvasóknak, hogy az állambiztonsági szervek miként hálózták be a főváros szövetét, Budapest köztereit és utcáit. Mint fogalmazott, sok áldozat a szó legszorosabb értelmében a tettesek közvetlen szomszédságában élt.
Tabajdi Budapest a titkosszolgálatok hálójában 1945-1989 című könyvében számos a hálózati személyekkel, ügynökökkel való kapcsolattartásra, vagy egyéb operatív célra fenntartott titkos lakásról – a szakzsargonban K-, vagyis konspirációs lakásról – lehet olvasni, amelyek többsége a belvárosban helyezkedett el. A fővárosi tanácsnak az országból kivándorló személyek lefoglalt lakásainak húsz százalékát át kellett adnia a belügyi szerveknek hasznosításra, sok esetben ezekből az ingatlanokból alakítottak ki újabb K-lakásokat. Ilyen „titkos objektum” működött többek között a Kígyó utca 4-6., a Váci utca 44. és a Párizsi utca 6/b szám alatt is.
A K-lakásoknak, akárcsak a besúgóknak, saját „beszervezési dossziéi” voltak, az állambiztonsági szervek külön környezettanulmányokban mérték fel, hogy mennyire biztonságos egy-egy operatív körülmények közt működő ingatlan üzemeltetése — magyarázta Tabajdi.
Hozzátette: minden elővigyázatosság és álcázás ellenére több olyan esetről lehet tudni, amikor egy-egy titkos lakás lebukott az ott dolgozó állambiztonsági munkatársakkal együtt. Előfordult, hogy gyanakvó szomszédok jelentették fel az erkölcsrendészetnél a K-lakásban dolgozó férfi tisztet, amiért túl sok nő – beszervezett ügynök – fordult meg nála, máskor a házmester figyelmét keltették fel az oda járó idegenek.
Sajátos történettel rendelkezik a Petőfi Sándor utcai postahivatal is, ugyanis az állambiztonsági szervek itt ellenőrizték és cenzúrázták a befutó táviratokat, az 1956-os forradalom alatt pedig a felkelők az épületben több titkos összeköttetési pontot és telefonvonalat buktattak le. Egy visszaemlékezés szerint egy itt található alközpontban kapcsolgatták a Várbunkerbe futó titkos telefonvonalakat is – mesélte a szerző.
A könyvben életszerűen tárul fel az állambiztonság belső világa, megtudhatjuk, hogy egy állambiztonsági tiszt hol kezdte a napot, hol lakott, hol dolgozott, hová ment találkozni az ügynökeivel, utána hol szórakozott vagy hol töltötte a kommunista szombatokat
A kötet emellett sokat megmutat az állambiztonsági szerveknek a pártállami hierarchiában betöltött helyzetének változásairól is. Nyomon követhető például, hogy míg a Péter Gábor vezette Államvédelmi Osztály (ÁVO), majd Államvédelmi Hatóság (ÁVH) hatalmas pénzekért építhette át céljaira az Andrássy út 60. szám alatt álló palotát a környező épületekkel együtt, majd új, a korábbinál is reprezentatívabb központot kapott a Jászai Mari téren álló „Fehér Ház” épületében (ma: az Országgyűlés Irodaháza), az 1970-es és 1980-as években a titkosszolgálati dolgozók már a munkakörülmények folyamatos romlására panaszkodtak, sok állambiztonsági munkahelyen szappan, megfelelő világítás és fűtés sem volt.
A történész-kutató elmondta: a számos térképet, korabeli és titkosszolgálati munka közben készült képet tartalmazó könyvben valóban rendkívül „tömény, útikönyvszerű szócikkek” kaptak helyet, azonban reméli, hogy a felvetett témák ösztönözni fogják a további tudományos és újságírói feltárást. Kitért ennek nehézségeire is: az iratmegsemmisítések miatt rengeteg forrás hiányzik, a meglévő dokumentumokat pedig megfelelő kritikával kell kezelni, hiszen az állambiztonsági tisztek munkája többnyire „hazugságból és manipulálásból” állt.
