Sokunk találkozott már nyaralása közben kis- vagy éppen nagyméretű gázpalackokkal. A turisták a kisebbet részesítik előnyben, ha kempingezni indulnak, a nyaralójukban hosszasan időzők a nagyobbat veszik a telephelyeken. Nem kevesen vannak olyanok is, akik nem jutnak vezetékes gázhoz, így egyetlen megoldásként a gázpalackos energiaforrás szolgál nekik. Ám sem biztonsági, sem tárolási szempontból nem mindegy, milyen a gáz tárolására szánt palack. Erről kérdeztük dr. Steier Józsefet, aki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Energiaipari Szakmai Osztályának elnöke, a Sunwo Zrt. vezérigazgatója, valamint a dunaalmási Közép-Európai Gázterminál (KEG) megálmodója és létrehozója.
– Mostanában sokszor szerepel a hírekben, hogy háztartásokban robbannak fel gázpalackok. Mi lehet ennek a sűrűn előforduló balesetnek a hátterében?
– Rendkívül összetett problémával állunk szemben immár másfél évtizede. Az alumínium palackok életkora nagyrészt elérte, vagy megközelítette a negyven évet, s ezalatt komoly igénybevételnek voltak kitéve. Az utóbbi időben a cserelehetőség nagyon korlátos volt, mivel az alumínium igen drága fém, a forgalmazók pedig arra törekszenek, hogy inkább a régi palackok élettartamának meghosszabbításával oldják meg a kérdést. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok esetben a fogyasztók sem figyelnek eléggé a tömítettségre, s ennek következtében a palackrobbanások jelentős, emberáldozattal is járó károkat okoznak.
– Mióta létezik ez az úgynevezett acélpalackos lakossági gázkiszerelés, s mi az oka annak, hogy még mindig viszonylag szűk körben ismert?
– A világ gázpalack készletének több mint 90 százalékát acél gázpalackok alkotják . Ennek oka roppant egyszerű. Az acél karbantartása egyszerűbb, és bizonyos oxidációs problémák akár egy festéssel is kiküszöbölhetőek. Magyarországon korábban már léteztek vastag falú acélpalackok, ezeket azonban a gázforgalmazók kivonták, mert nehézkes volt a kezelésük. A baj az, hogy annak a folyamatnak az élére a KEG-en kívül senki nem állt, miszerint a modern acélgyártási technológiákkal már van lehetőség vékonyított falú és a biztonságot is jelentős mértékben növelő háztartási acélpalackok gyártására. Ezek voltak az ominózus „Staféta” gázpalackok, amelyeket aztán még egy különleges biztonsági szeleppel is felszereltünk. Ezért a KEG annak idején Innovációs díjat vehetett át a Parlamentben. Én úgy gondolom, hogy az acélpalackos megoldás az, ami a magyar emberek pénztárcájához legjobban illeszkedik. Talán nem kellene arra várni, hogy még több családi ház dőljön romba azért, mert az alumínium palackokon esetleg olyan lyukadások( mikrokorrózió ), vagy egyéb problémák keletkeznek, amiket későn detektáltunk.
– Szóba hozta az acélpalackok falának vékonyítását. Ez nem jár együtt azzal a veszéllyel, hogy könnyebben károsodik? Azt sem tudják sokan, hogy az alumínium, például lúgos közegben, szintén hajlamos korrózióra és ezzel együtt a kilyukadásra. Milyen biztosítékot tudnak adni arra, hogy az új technológiával gyártott termékek esetében ez ne következzék be?
– Minőségében az acélgyártási technológia nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben, nem utolsó sorban a gépjármű gyártás speciális igényei miatt. Ilyen eljárások a mélyhúzás, a bevonatolás és egyebek. Az acél speciális minősége mellett a bevonatolások azok, amelyek segítik elkerülni az oxidációt, s azokat a mikroszkopikus lyukadásokat, amelyek szinte minden anyagminőségben kialakulhatnak. Újabban a gázpalackoknak már nem csak a külső, hanem a belső felületét is bevonatolják. Így akadályozzák meg, hogy bármiféle agresszív közeg, ami a gázzal, vagy a palack mosása során bekerül, kárt okozzon a felhasználónak.
– A hirtelen változó hőmérsékleti viszonyok, vagy a sugárzásnak kitettség okozta problémákat mennyire sikerült kiküszöbölni?
– Érdekes kérdés, de ide kapcsolnék még egy harmadik komponenst is. A magyar piacon szórványos módon, kísérleti jelleggel megjelentek a kompozit palackok is. Ezek a világpiacon mintegy harminc éve léteznek, de rendkívül magas árfekvésük és optikai átláthatóságuk azt eredményezi, hogy kívülről látni a bennük lötyögő gázt,talán ezért is túl nagy sikert nem arattak. A kompozit palackoknál merül az fel, hogy másképp dilatálnak a fém és a kompozit részek, vagyis esetükben fokozott tömítettség vizsgálat szükséges. Az acélpalackoknál azonban ilyen jellegű probléma nem lép fel az időjárás hatására. Ha biztonsági szelepes palackról beszélünk, akkor még olyan probléma sem állhat fenn, mint ami néhány üres alumínium palacknál, főleg propán töltésűeknél előfordulhat. Utóbbiak esetén, ha rendkívül erős napsugárzásnak teszem ki, és már az úgynevezett gázinga (a gáznak a folyadékba való visszaforgása) megáll, akkor ebben a palackban felszaladhat a nyomás, és előfordulhat az, ami az elmúlt időszakban többször megesett, hogy tárolókban a napsütés hatására felnyíltak palackok. Némi odafigyeléssel, az árnyékolásokkal, esetleg a palackok hűtésével ezek a jelenségek elkerülhetőek a nyári kánikulában.
– Tud-e versenyezni a fajsúly kérdésében az acélpalack az alumíniummal, vagy a kompozit anyagokkal?
– Egyértelmű, hogy a falvékonyítás éppen ezt szolgálta. Másik fontos tudnivaló, hogy a 11,5 kilogramm helyett adott esetben, kompromisszumot kötve egy új állapotú biztonsági szelepes palackba mondjuk csak 11 kiló gázt helyezünk, akkor össztömegében szinte eltűnik a különbség, ha egy ilyet kézben cipelünk fel az emeletre, vagy szállítunk biciklivel haza.
– Tehát a szállíthatóság szempontjából még jobbnak is mondható ez az újfajta palack a korábban használtaknál?
– Bizonyos aspektusból igen. Talán már látott olyan esetet, amikor dobálták a palackokat a szállítók, és nagyot csattant a palack az alsó karimáján. Én nagyon sok roncsolt karimát láttam ilyen „szabadesést” követően. Ezt rossz érzéssel észleltem, hiszen ebben a palackban gáz van. Szinte magától értetődő, hogy az acél jobban bírja a durvább kezelést is. Összeségében úgy ítélem meg, hogy így a logisztikában, miután a tömegeket nagyjából kiegyensúlyoztuk, komoly segítséget jelenthet az acélpalack.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Matykó Károly
