Csaknem 900 millió forintos kárt okozott az államnak egy nyolc tagból, álló őrző-védő tevékenységet folytató cégcsoport Komárom-Esztergom megyében. A csoport két ügyvezetőjét a napokban letartóztatták – közölte a Nemzeti Adó- Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-vel.
A bevételek nagy része továbbszámlázással vándorolt a cégek között, és indokolatlan költségszámlák révén az adóköteles rész egyre csökkent. A fiktív számlákon indokolatlanul megbízott alvállalkozók szolgáltatásai, illetve azok költségei szerepeltek, miközben a cégek alkalmazotti létszáma megfelelt az elvégzett munka mennyiségének – tette hozzá Kovács Attila.
Az ügy felderítéséhez 13 helyszínen, Komárom-Esztergom megyében és a fővárosban tartott házkutatást a NAV ötven pénzügyi nyomozója. Megvizsgálták a cégek székhelyét, telephelyeit és az ügyvezetők otthonát, valamint az érintett könyvelőirodákat, hatalmas mennyiségű dokumentumot és 46 millió forint készpénzt foglaltak le – ismertette a sajtóreferens.
Forrás: MTI