A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai az illetékes Adóigazgatóságokkal együttműködve veszik fel a harcot az adótartozást felhalmozókkal szemben – közölte a hatóság.
Az elmúlt napokban a Dél-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságnál vámkezelésre jelentkező cégek közül három esetben is adótartozást mutatott a nyilvántartási rendszer, ezért a vámeljárás alá vont árut a pénzügyőrök minden esetben visszatartották és lefoglalták.
A Dél-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság területén vámkezelésre jelentkező cégek esetében két nap alatt közel tízmillió forint értékű végrehajtható adótartozást mutatott a nyilvántartás, a pénzügyőrök és az adóellenőrök hatékony együttműködése eredményeként az adósok hatmillió forintot azonnal megfizettek a lefoglalás elkerülése érdekében.
A fennmaradó tartozás megfizetéséig az ügyfél által vámkezeltetni kívánt porszívó alkatrészeket és építési köveket a NAV lefoglalta.
Egy másik esetben a pénzügyőrök tíz tonna fagyasztott péksüteményt tartottak vissza, azonban a vámkezelést kérő cég a tartozását azonnal törlesztette, így ebben az esetben lefoglalásra nem került sor.
Alig több mint százezer forintos adótartozás miatt számíthat adóellenőrzésre az a magánszemély, aki a pénzügyőröknél kezdeményezett regisztrációs eljárást egy külföldről behozott, tizennyolcmillió forint értékű luxusautóra. Bár az adózó a tartozást megfizette, az adóhatóság további vizsgálatot rendelt el, miután kiderült, hogy az autó tulajdonosa semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik, sőt még adóbevallást sem nyújtott be az elmúlt tizenöt évben.
Forrás: NAV