Budapest összes kerületében tovább kell vinni a józsefvárosi áldozatsegítő modellprogramot – fogalmazta meg Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya a projekt záró-konferenciáján.
Az áldozatsegítő program két éve indult a VIII. kerületben a helyi önkormányzat, a budapesti kormányhivatal és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) együttműködésében az áldozattá válás megelőzésének, illetve a már bűncselekmény áldozatává vált emberek sérelmei kezelésének céljával.
Bucsek példaértékűnek nevezte a józsefvárosi folyamatot, azt mondta, a programot minden kerületnek magáévá kell tennie. Fontosnak nevezte, hogy az áldozatok minden oldalról megkapják a támogatást, a tréningeken részt vett szakemberek segítsenek nekik feldolgozni a történteket, és felkészíteni őket a hasonló helyzetek elkerülésére.
A rendőrfőkapitány a program újdonságaként értékelte a társadalmi összefogást, a hatósági ügyintézők, rendőrök, polgárőrök bevonását, s méltatta a nyugdíjasoknak tartott önvédelmi tréningeket, a fiataloknak szervezett interaktív előadásokat – adta hírül az MTI.
Kitért arra is: a közvélemény-kutatások visszaigazolják, hogy Józsefvárosban nőtt az ott élők biztonságérzete, javult a rendőrség és a lakosság viszonya, erősödött a polgárőrség jelenléte. Az idei évre a BRFK a bűnmegelőzést határozta meg prioritásként, ebbe a folyamatba jól illeszkedik az áldozatsegítő program – hangoztatta.
Hajdu Péter, a budapesti kormányhivatal kabinetvezetője arról számolt be, hogy a programba a tervezett 75 szakember helyett 350-et vontak be, a különböző felvilágosító és tájékoztató rendezvényeken pedig a célként megjelölt 320 helyett 700-an vettek részt.