A katonák kiképzése és átképzése is kiemelt része a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor emlékeztetett: a kormány döntése értelmében Magyarországnak erős, ütőképes honvédségre van szüksége, amely önállóan és a szövetségi rendszerben is képes ellátni feladatait. A haderőfejlesztési program tartalmazza a többi közt a hazai hadiipar újraélesztését. Kiskunfélegyházán – ahol jelenleg fegyverek összeszerelése zajlik – az év második felében megindul a sorozatgyártás is – mondta a miniszter.
A haderőfejlesztés, illetve az érkező új haditechnikai eszközök, például az új helikopterek kezelése kapcsán adódó képzési igényről Benkő leszögezte: „van kiből építkezni, van kivel eredményt elérni”, kiváló szakemberek vannak a Magyar Honvédségben. Megjegyezte, legalább 100-120 pilótára van szükség, ezért kezdték meg a hazai pilótaképzés újraindítását Szolnokon.
Elmondta, hogy az elmúlt négy évben csaknem kétszáz magyar tiszt és altiszt vett részt több szemeszterből álló iskolarendszerű képzésen a világ számos nagy múltú oktatási intézményében. Céljuk, hogy minél több katona számára nyissanak hasonló lehetőséget, érkezzenek akár a katonai, akár a polgári életből – tette hozzá a miniszter.
Benkő kitért arra is, hogy a NATO-főparancsnok kiberszaktanácsadója magyar tábornok, Vass Sándor. Ennek kapcsán kiemelte, hogy új kihívások, kockázatok, fenyegetések jelentek meg: többek közt a kibertérben lévő fenyegetésekre is tudni kell reagálni, ehhez is kellenek kiképzett emberek. Ezért az idén elindítják a kiberakadémiát, amely Szentendrén az Altiszti Akadémián működik majd, de önálló szervezeti egységként.
Szólt arról is, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési program honvédelmi része „magáról a katonáról szól”: tartalmazza a katonák kiválasztását, képzését, kiképzését, a katona szerepét a társadalomban, a társadalom és a honvédség kapcsolatát.
A miniszter kitért a Magyar Honvédség ösztöndíjprogramjaira is, fontos kérdésnek nevezve, hogy milyen oktatási rendszerben kívánják megszólítani, illetve képezni a fiatalokat a honvédségi pályára. Mint mondta, a hazafias honvédelmi nevelés szerves része a honvédelmi programnak. Elindítottak egy honvédelmikadét-programot, amelynek keretében már 49 oktatási intézmény kérte a honvédelmi alapismeretek oktatási lehetőségét – közölte. Bevezették a honvéd kadét ágazati szakképzést is, amely már nyolc városban működik – tette hozzá. Honvéd-középiskola és -kollégium jelenleg egy helyen, Debrecenben működik, de nem titkolt céljuk, hogy a jövőben három ilyen iskolát kívánnak működtetni – mondta Benkő.
Szintén a társadalom, a fiatalok megszólítását segíti a honvédelmi sportszövetség, valamint a honvédelmi táborok is – jegyezte meg a miniszter. Mint mondta, a honvédségben nemcsak katonákra, más szakemberekre, például egészségügyi dolgozókra, jogászokra, kommunikációs szakemberekre is szükség van. Hozzátette, a polgári és a katonai képzések közötti átjárhatóság biztosított.