Megtette első tesztrepülését az amerikai légierő új nehézbombázója, a B-21 Raider

B-21 Raider bombázó repülőgép

Megtette első tesztrepülését pénteken az Egyesült Államok új fejlesztésű harci repülőgépe, a B-21 Raider – jelentette be a légierő szóvivője. A nukleáris töltetek célba juttatására is alkalmas nehézbombázó a kaliforniai Palmdale-ben emelkedett a levegőbe, ahol a fejlesztő Northrop Grumman cég a teszteket végzi. Ann Stefanek, szóvivő a tesztrepülésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok kritikus fontosságú lépések annak érdekében, hogy „túlélhető, nagy hatótávolságú, beható csapáserőt érjenek el, ami elrettentést jelent az Egyesült Államok, szövetségesei, partnerei ellen tervezett az agresszióval és stratégiai támadásokkal szemben”. A B-21 Raider, csakúgy mint elődje a B-2 Spirit,…

Read More

Magyarországon is gyártani kezdik a Gidrán páncélozott harcjárművet

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b) és Engin Ufuk Aykol, a török Nurol Makina vezérigazgatója (b2) kezet fog, mellettük Mehmet Atak programigazgató (b3), Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója (b4) és Hetzmann Béla, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnöke (j) harcjárművek magyarországi gyártására szóló egyetértési nyilatkozat aláírásán a Honvédelmi Minisztériumban 2023. október 31-én.

A Gidrán harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A dokumentumot a Nurol Makina török hadiipari vállalat vezérigazgatója, Engin Ufuk Aykol, a Nurol Makina Hungary Kft. vezérigazgatója, Mehmet Atak, valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, Palkovics László és a Rába Autóipari Holding Nyrt. vezérigazgatója, Hetzmann Béla szignálta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében. A létrejövő vegyesvállalat célja, hogy a Nurol Makina Gidrán páncélozott harcjárműveket gyártson Magyarország részére, a magyar honvédségnek. Az N7 holding Zrt. közreműködésével nem csupán gyártási illetve összeszerelési feladatokra kerül sor,…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: Magyarország kamikaze drónokkal fejleszti haderejét

Szalay Bobrovniczky

Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor A békéhez erő kell! – NATO-csúcs után című pódiumbeszélgetésén arról számolt be, hogy lendületesen halad a magyar haderőfejlesztés, ezen belül az eszközfejlesztés. Kifejtette: a magyar haderő teljes átfegyverzéséről lehet beszélni, az elmúlt 6-8 évben beindult folyamat eredményeképpen az elavult szovjet technológia maradékát cserélik le újra. A magyar haderőfejlesztés európai, azon belül is német-francia irányultságot vett. 2021-ben az Egyesült Államokat megelőzve Magyarország volt a német hadiipar legfőbb…

Read More

Porkoláb: a haderőfejlesztés a védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres

ProTAR

A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján hétfőn a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén. Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét – tette hozzá. Mint mondta, az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei. Felidézte:…

Read More

HM: elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A szomszédságunkban zajó háborúval járó biztonsági kihívások miatt a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad. „Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is” – áll a HM közleményében. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: a területvédelmi tartalékos rendszer a honvédség szerves része

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A 2017-ben létrejött önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer ma már a magyar honvédelem szerves része – mondta a honvédelmi miniszter kedden a budai Várban, a „175 éves a Magyar Honvédség” emlékév első rendezvényén, ahol átadták az április 15-én megalakult Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága csapatzászlóját. A Mátyás-templomban tartott zászlóadományozási ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: 1848. május 16-án jelent meg gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kiáltványa, amelynek célja az önálló reguláris haderő felállításának megkezdése volt, amely képes megvédeni a polgári fejlődés útjára lépett Magyarország önállóságát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar honvédelem és…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: erős nemzeti hadseregre van szükség

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is – erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a NATO, a legrégebbi és legerősebb védelmi szövetségként a tagállamok nemzeti haderőire támaszkodik, ezért is fontos, hogy Magyarországnak jól kiképzett, önálló nemzeti hadereje legyen. Az ukrajnai háború nyomán a NATO keleti szárnyának megerősítéséről döntött, ebben Magyarország fontos szereplő. Hozzátette: Magyarország a béketárgyalások és az azonnali…

Read More

Tízmilliárd dolláros fegyverkezési programot hagyott jóvá a román parlament

AIM-9X SIDEWINDER

Jóváhagyta a kétkamarás román parlament egyesített védelmi bizottsága a román védelmi minisztérium (MAPN) öt fegyverbeszerzési programját, amelyek költésvetése együttesen mintegy tízmilliárd dollárt (7,1 milliárd eurót és 2,5 milliárd dollárt) tesz ki – közölte a G4Media.ro hírportál. A legnagyobb értékű – 4,2 milliárd eurós – beszerzés a SHORAD, illetve VSHORAD (rövid és nagyon rövid hatótávolságú) légvédelmi rakétarendszerekre vonatkozik. A MAPN 16 üteget a légierő, kilenc üteget pedig a szárazföldi csapatok felszerelésére szán, a két szakaszban megvalósítandó fegyverbeszerzés első szakasza 2030-ig tartana. A bukaresti védelmi tárca 2,995 milliárd eurót tervez költeni 298…

Read More

Miniszteri biztos: kiemelt szerep jut a védelmi innovációnak

Porkoláb Imre Zoltán, a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos /Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fókuszba kerül az innováció és a védelmi innováció, amelyhez partnerek kellenek – mondta a Drone Day konferencián a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa. A Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központja és a Gazdálkodási Tudományos Társaságok Szövetségének Drón Tagozata által szervezett rendezvényen Porkoláb Imre, a konferencia fővédnöke kiemelte, hogy a nemzetközi környezet egyre kiszámíthatatlanabbá és bizonytalanabbá válik, amire a haderőnek is reagálnia kell. Mint mondta, az a fajta döntéshozatal és vezetői eszköztár, amellyel katonai színtéren rendelkezni kell, óriási mértékben szélesedik, és gyorsul a tempója a változásoknak. Nemcsak innovációra,…

Read More