Magyarországnak szüksége van korszerű, modern, a 21. század kihívásainak megfelelő Magyar Honvédségre, amely garantálja az ország biztonságát és aktív tagja a szövetségi rendszernek – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Szolnokon, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programról tartott tájékoztató előadásán.
Benkő Tibor stratégiai jelentőségűnek nevezte a programot. Mint mondta, nagyon gyorsan változik a biztonsági környezet, új fenyegetések jelentek meg, ezért fejleszteni kell a honvédséget. Kifejtette: Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik; egyrészt a nemzeti képességen, az erős, korszerű honvédségen, a jól kiképzett, lojális, elkötelezett katonákon. A második pillér a szövetségi rendszer által nyújtott garancia, a harmadik pedig a társadalom honvédelmi elkötelezettsége és felelősségérzete. Amennyiben az egyik pillér is hiányzik, a rendszer összeomlik – mondta.
Benkő célként jelölte meg, hogy Magyarország 2024-ig a GDP két százalékát honvédelmi jellegű kiadásokra tudja fordítani. Cél az is, hogy a honvédelmi költségvetés húsz százalékát a Magyar Honvédség korszerűsítésére, fejlesztésére tudják fordítani, ezt már tavaly sikerült elérni – közölte. Az idei 513 milliárd forint költségvetési támogatás a 2020-as költségvetési javaslat szerint 616 milliárd forintra bővül majd. A költségvetési támogatáson felül sikerült a kormánynak plusz anyagi forrást biztosítania a honvédelmi képesség erősítésére.
Benkő kitért arra is: már gyermekkorban fontos a hazafiasságra nevelés, évről évre egyre nagyobb az igény a nyári honvédelmi táborokra is. Üdvözölte, hogy egyre több fiatal áll önkéntes tartalékos katonának, jelenleg több mint 8500 önkéntes tartalékos van. A miniszter közölte, a kiskunfélegyházi kézifegyvergyártó üzemben már folyamatban van a gyártó gépsorok beállítása, bíznak abban, hogy szeptember második felében meg tudják kezdeni a fegyverek sorozatgyártását, amelyekkel nemzetközi piacra is ki akarnak lépni.
Hozzátette: Magyarországon minden, a feladatai ellátásához fegyvert használó szervezet ebből az üzemből származó terméket fog használni.
Benkő Szolnokot katonavárosnak nevezte. A szolnoki helikopterbázison idén már négy új, Airbus H145M könnyű helikopter fog megjelenni, 2023 és 2025 között pedig tizenhat nagyobb helikopter. Mindez megköveteli Szolnokon az infrastruktúra fejlesztését is – mondta a miniszter. „Az erőssel tárgyalnak, a gyengének parancsolnak, nekünk ne parancsoljon senki (…); legyünk erősek, hogy velünk mindig és mindig tárgyalni kelljen!” – zárta szavait Benkő.