A Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Biztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetségével (MBVMSZ) és a Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesületével (MBVE).

Az NBF egyik fő feladata a minősített adatok védelméről szóló törvény végrehajtása, a korszerű titokvédelmi rendszer kialakítása és folyamatos fejlesztése. A magánbiztonsági szervezetekkel ma megkötött együttműködési megállapodással az NBF deklarálta: az állam elismeri a magyarországi magánbiztonsági ágazat szakmai tapasztalatait, munkájuk eredményét pedig maga is hasznosítani akarja.
A minősített adatok védelméről szóló 2009-es törvény már NATO- és EU-konform szabályozás, amely kiterjed a titokvédelem főbb területeire, vagyis a személyi, a fizikai, az elektronikus, valamint a dokumtentum-biztonságra. Az NBF együttműködési megállapodásait főként a fizikai biztonság igényli: azokon a területeken, ahol minősített adatokat kezelnek, megfelelő riasztószerkezetekre, rácsokra, épülettechnikai megoldásokra van szükség, a szakmailag ugyancsak megfelelő élőerős biztosítás mellett – mondta Zala Mihály, az NBF elnöke.
A felügyelet igényt tart a szakmai szervezetek tapasztalataira, de az NBF is segíteni kívánja a civilek munkáját a lehető legmagasabb szakmai színvonal biztosítása érdekében – mondta Zala Mihály. Az MBVMSZ-szel és az MBVE-vel ma megkötött megállapodás is része az NBF stratégiájának, amelynek jegyében a felügyelet már tavaly együttműködésre lépett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával.
A magánbiztonsági ágazat munkaadói érdekképviseleti szerve, az MBVMSZ tagjai között megtalálhatók a legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozások vezetői. A szervezet célja, hogy elősegítse és erősítse a törénykezés és a végrehajtó hatalom munkáját. Az MBVE főként a magyarországi pénzügyi és ipari érdekeltságű multinacionális vállalkozások biztonsági vezetőinek együttműködési formáit igyekszik kialakítani. A szervezet tagjai cégeiknél egységesen magas szintű biztonsági rendszereket alkalmaznak és azonos követelmények szerint dolgoznak. Az egyesület közhasznú jogállású társadalmi szervezet, szoros kapcsolatot tart fenn a szaktárcákkal, véleményezi és ajánlásokkal segíti a jogalkotási és jogalkalmazási munkát. Emellett folyamatosan együttműködik szakmai szervezetekkel, köztestületekkel és oktatási intézményekkel.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Novák Csaba