Több okból sincs ok elégedettségre a 2005. évi CXXXIII. törvény tavalyi módosításával kapcsolatban – jelentette ki Baráth György. A Magyar Detektív Szövetség elnökét a magánynyomozás magyarországi helyzetéről kérdeztük.
– A 2005. évi CXXXIII. törvény módosítását 2019. július 12-én fogadta el az Országgyűlés. Mennyire elégedett a változásokkal?
– Visszakérdezhetnék, hogy mi módon érintette ez változás a magánnyomozást, mert azzal, hogy a 35. § (1) c. pontját törölték valójában semmi változás nem történt, mert az adatvédelmi rendelkezések és a hivatali bürokrácia ugyanolyan korlátokat szab a legális és törvényes magánnyomozásnak, mint korábban. Az európai adatvédelmi rendelet (GDPR) hatálybalépését kövezően néhányan a “magánnyomozás végnapjairól” szónokoltak. De a személyes adatokhoz történő legális hozzáférés és adatok kezelése tekintetében, ami egyébként az egyik kulcspontja, mondhatnánk “alfája és ómegája”, origója a magánnyomozásnak, hozott-e valami változást a korábbi hazai adatvédelmi és a magánnyomozást is szabályozó SzVMt.-hez képest? Nyilvánvalóan nem, tehát hamis az az érvelés ami erre hivatkozik. Az említett szabályozásokon túl a valódi akadályt és nehézséget a hivatali bürokrácia sajátos és sok esetben területileg is különböző jogértelmezése okozza, elsősorban a jogos, legális érdek értelmezésében, amit Budapesten a kormányhivatal szerint nem jogszerű, az egy vidékiben az. Egy egyszerű és aktuális példával illusztrálva, egy nagy összegű csalás áldozatává vált külföldi ügyfélnek bizonyítania kellett volna a büntető eljárás elindításához, hogy az adott két személy nincs egyenes ágú vérrokonságban, de hivatal megtagadta azzal, hogy előbb indítsa el az eljárást, s utána majd eldöntik, hogy kiadhatják-e, vagy sem.
A magánnyomozói szakma nagyon fiatal múltra tekint vissza hazánkban, nincs igazán hagyománya, így a társadalomnak, s ezen belül az üzleti világnak is nagyon kevés és sok esetben téves és nagyon torz ismerete van a szakmáról és a lehetőségeiről. Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az életnek igen kevés olyan területe van ahol a magánnyomozásnak nem lehet szerepe, többek között a különböző magánjellegű ügyekben, kezdve a párkapcsolati problémáktól, a gyermekvédelemtől, az örökösödésig és sorolhatnám. Ugyancsak fontos szerepe lehet magánnyomozásnak a polgári peres, a különböző üzleti jellegű ügyekben és a büntető eljárásokban is, akár a sértett, akár a terhelt oldalán.
Az SzVMt. és az azt megelőző kormányrendelet időszakában is a magánnyomozást a magánbiztonság ágazatába sorolták, és többek között valószínűleg ezért is került a személy-, és vagyonvédelemmel közös törvénybe ennek a szolgáltatásnak a szabályozása. Hosszú idő óta teoretikus vitát generált azon érvelésem, hogy a magánnyomozás csak érintőlegesen része a magánbiztonságnak, ami elsősorban a prevenció érdekében végzett nyomozásokat – például: munkahelyi felvétel előtti ellenőrzéseket és más hasonló nyomozási szolgáltatásokat takar -, sokkal inkább hasonlatos az ügyvédség tevékenységéhez. Mert mire is irányul a magánnyomozás? A megbízó jogos érdekeinek érvényesítését lehetővé tévő, azt elősegítő ellenőrzött, megbízható információk, adatok, bizonyítékok, körülmények feltárására, beszerzésére.
Hogy ez a jogos érdek éppen egy válóper, vagy egy munkahelyi lopás, az ügy szempontjából nem tekinthető relevánsnak és az adatkezelő – hivatalnok – nincs abban a helyzetben, ismeretben, sem annyira felkészült, hogy felelős döntést tudjon hozni, de úgy gondlom, hogy az ügy előtte történő teljes feltárása sem segítene, amit egyébként a magánnyomozót terhelő titoktartási kötelezettség miatt sem valósítható meg.
Összegezve a feltett kérdésre a rövid válaszom az abszolúte nem, arról nem beszélve, hogy szemben az önálló magánnyomozói törvény kodifikációs folyamatával, az esetben még a véleményünkre sem voltak kíváncsiak. A módosítás keretében például módosítani lehetett volna a működési engedélyek nyilvántartásából származó adatszolgáltatást. Jelenleg ugye, csak statisztikai adatok publikusak a társadalom részére, bár ez ez sincs sehol publikálva, így a megbízók nem is tudják, hogy akit meg akarnak bízni, bizalmas magán, vagy üzleti titkaikat kire bízzák, van-e működési engedélye, vagy sem. Ez a módosítás azért nagyban hozzájárult volna a szakma “kifehérítéséhez”, mert ne legyen kétségünk, a szürke, a feketemunka, a jogosulatlan magánnyomozói tevékenység, az adóelkerülés nem “fehér holló” ebben a szakmában sem. Ugyancsak módosíthatták volna a jogosulatlan magánnyomozás szankcionálását, ami jelen helyzetben a rendőrség által kiszabható felügyeleti bírság lehetőségét takarja, amelynek elrettentő hatékonysága és hatása nem igazán mérhető.
— 2013-ban, amikor átvette a Magyar Detektív Szövetség vezetését, egyfajta ars poeticaként fogalmazta meg az önálló magánnyomozói törvény szükségességét. Van még remény egy ilyen törvényre, és ha nem, hogyan éli ezt meg?
– Az igazsághoz tartozik, már 2011-ben, amikor az elnökség tagjává választottak, már akkor is ezt tekintettem főfeladatomnak, igaz objektív okokból ebben az időszakban vajmi kevés lehetőségem adódót arra, hogy ennek érdekében a gyakorlatban is tegyek valamit.
Amikor a Szövetség elnökének megválasztottak valóban egyik fő célkitűzésként határoztam meg a magánnyomozás önálló és a XXI. századi elvárásoknak megfelelő regulációjának elérését.
Nyilvánvalóan tisztában voltam vele, hogy egy társadalmi, civil szervezet nincs abban a helyzetben, hogy közvetlenül törvénymódosítást, vagy új törvény megalkotását kezdeményezze.
Ennek ellenére igyekeztem minden szakmai fórumon, konferencián – így többek között a Biztonságpiac konferenciáin is -, a különböző rádió- televízió műsorokban, a sajtóban hangsúlyozni, médiában érvelni különböző ügyek kapcsán a magánnyomozás szabályozásának szükségességéről.
Ugyancsak többször fogadtak a Belügyminisztérium illetékes államtitkárai, amelyek során lehetőségem volt ismertetni álláspontomat, javaslataimat egy önálló magánnyomozói törvény megalkotásával kapcsolatban. Ha szabad így fogalmazni, sok időt és energiát ráfordítva úton-útfélen próbáltam lobbizni egy új és önálló magánnyomozói törvény létrejöttéért.
Hogy végül is volt-e érdemleges szerepem abban, hogy elindult egy folyamat azt nem tudhatom. Mindenesetre nagy örömömre és bizodalmamra szolgált a belügyminiszter úr felkérésére, az MRTT égisze alatt létrehozott Magánnyomozás Szabályozási Munkacsoport 2016 év elején.
A munkacsoport munkálataiba a szakma képviselői között én magam is örömmel és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam és sikerült egy olyan szabályozási koncepciót kidolgoznunk, amely megteremtette az alapot a magánnyomozás önálló szabályozására.
Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy teljes egyetértés alakult ki közöttünk, az egyik ilyen pont az általam szorgalmazott önálló magánnyomozói kamara létrehozásának kérdése volt, amelyet néhány kolléga az önálló kamara hátrányát annak finanszírozási lehetetlenségével magyarázott, mivel egy magasabb tagdíjat a tagok nem tudnának megfizetni, ugyanakkor az előnyeit nem tették a mérleg másik serpenyőjébe.
Hogy miért tartottam és tartom fontosnak a mai napig ezt a kérdést, annak egyszerű a magyarázata. A 2012 évi törvénymódosítás, hivatkozva az uniós jogharmonizációra, eltörölte a kötelező tagság intézményét, így a magánnyomozók jelentős része “hontalanná”, köztestület szintű szakmai érdekképviselet nélkül maradt, mivel egyrészt az SzVSzK az eltelt több mint 20 évben sem igazán állt e feladat magaslatán e tekintetben, másrészt a kamaránál regisztrált csekély magánnyomozói tagság alapján nem tud, és nem is tudhat egységes, minden magánnyomozóra vonatkozó és számon kérhető szakmai, etikai szabályokat meghatározni.
Közel egy éves csönd után, az országgyűlés a 2017 évi törvénykezési tervében is napirendre tűzték a magánnyomozás újraszabályozását és a Belügyminisztérium is megküldte véleményezésre a tervezeteket a szakmai szerveteknek is, és több szakmai fórum is megrendezésre került a témában.
Hasonlóan a munkacsoportban végzett munkához, ez esetben is sorozatban gyártottuk a véleményeket, próbáltunk minél jobb és koherensebb tervezetet elérni. Még a tervezet kormány elé terjesztése előtti napokban, az utolsó pillanatban is sikerült némi módosítást elérni a Felkai államtitkár úrral folytatott egyeztetés során, így bizakodva tekintettem a jövő elé.
Ha jól emlékszem az év az május első napjaiban külföldi tartózkodásom délelőttjén egy telefonhívást kaptam a Belügyminisztériumból és Felkai államtitkár úr egy rövid tőmondatban tájékoztatott, hogy a kormány megtárgyalta, de nem terjeszti be a parlament elé a törvény tervezetét.
Ezen az egyeztetésen az önálló kamara kérdését is felvetettem, pedig a BM által készített tervezet első verziójában még benne volt, de igazi indoklás nélkül határozott elutasításra talált.
Az okokra vonatkozóan a sem én, sem a “köznép” nem kapott autentikus választ, természetese a különböző konteók – választások közeledte, egyes politikusok félelme, stb. – eljutottak hozzám is, de ezek igazságtartama sem megerősítésre sem cáfolatra nem kerültek.
Mindenesetre az elutasításról szóló hír a hideg zuhannyal egyenértékű volt, s legjobban a tehetetlenség és az érthetetlenség dühített. Nem éreztem sem akkor, sem most, hogy a rengeteg, idő, munka, erőfeszítés felesleges lett volna, hiszem, hogy egyszer, remélhetőleg még életemben, értelmét nyeri.
Szokták volt mondani, hogy a remény hal meg utoljára, ennek jegyében a parlamenti választások után próbáltam kezdeményezni 2018 kora őszén egy megbeszélést a belügyminisztériummal, de rövid válaszukban jelezték, hogy a magánnyomozás szabályozása nincs napirenden és a közel jövőben sem várható.
Felkérésre az elmúlt évben kidolgoztam egy új tervezetet, alapul véve törvényjavaslatot, az ahhoz fűzött véleményeket, valamint a GDPR előírásait, de visszajelzést nem kaptam. Most már nem vagyok annyira biztos benne, hogy valóban a remény hal meg utoljára, de Madách után szabadon: “Ember küzdj, és bízva, bízzál.”
— Miért van szükség Ön szerint még mindig egy önálló törvényre?
– Úgy gondolom, hogy az előzőekben elmondottak is világosan rámutatnak nem csupán az önálló, de a részletes szabályozás szükségességére. A magánnyomozás ugyan még gyermekcipőben jár nálunk, de így is a piacgazdaság része, sajnos nem olyan mértékben, mint amilyenben lehetne.
Négy különböző nemzetközi magánnyomozó szervezet tagjaként és számos szakmai levelező lista részvevőjeként elég jó rálátásom van a globális magánnyomozói piacra, az üzleti és magánjellegű igényekre, az eltérő, még az unión belül is szabályozásokról és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a hazai magánnyomozói szakma jövedelemtermelő képessége messze elmarad akár a szomszédos országokétól is.
Ebben többek között a szabályozás elmaradottságának is jelentős szerepe van. Elég furcsának tűnhet ez a kijelentésem, de tapasztalatom szerint egyes külföldi megbízásokat, csak részben, vagy sehogy sem lehet teljesíteni legálisan, ami elég súlyos bevételkiesést jelent országos viszonylatban.
Az említett törvénytervezet sem volt 100 százalékosan tökéletes, de világos kereteket és lehetőségeket teremtett volna a tisztességes és legális magánnyomozói tevékenységnek, tehát a hiányérzet továbbra is fenáll és ez a helyzet a szabályok mentén működő vállalkozásoknak jelentős versenyhátrányt jelent.
Magam részéről teljesen egyetértek a személyes adatok védelmével, felhasználásával, kezelésével kapcsolatos rendelkezésekkel, ugyanakkor elég sok anomália is található a rendszerben.
Az egyik legeklatánsabb példa az adótitokkal kapcsolatos, nevezetesen a 180 napon túli, 10 MFt-t meghaladó adótartozók neve, címe publikus, a NAV honlapján megtekinthető, de ugyanígy néhány önkormányzat is publikussá teszi a helyi adótartozókat. Ugyanakkor, ha egy magánnyomozó legális okból ellenőrizni kívánna egy személyt, hogy van-e adótartozása, vagy sem, akkor az már lehetetlen. Nekem még senki nem tudta megmagyarázni, adótitok szempontjából mi a különbség az egymilliós és a tízmillió forintos tartozás között.
Tudnám sorolni naphosszat, de röviden összefoglalva, a világos, részletes és egyértelmű szabályozás nélkül nagyon korlátozott lehetőségei vannak a magyar magánnyomozóknak az ügyfelek jogos érdekei érvényesítését elősegítő adatok, információk, bizonyítékok felderítését, összegyűjtését.
— Mit gondol, hogyan változik a világ az elkövetkező tíz évben?
– Tréfásan megfogalmazva a jővő már régen megkezdődött, csak későn vettük észre. A pandémia világméretű kitörése jelentősen felgyorsította ezt a folyamatot. A home office-ba kényszerülésnek természetesen rengeteg hátránya, de a jövőre nézve rengeteg előnye is van meglátásom szerint.
Ami már most is látható, hogy a távmunka egyre jobban teret fog nyerni, ott ahol lehetséges persze. Az is érzékelhető, hogy ennek köszönhetően és a jövőben egyre inkább előtérbe fog kerülni a biztonsági kockázatok mérséklése a cégeknél, és e tekintetben is paradigma váltásra készülhetünk, ami várhatóan az élőerős vagyonvédelem iránti igényt is jelentősen mérsékelni fogja egyrészt a technológiai, digitalizációs fejlődésnek, másrészt sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkavállalók felvétel előtti és időszakos ellenőrzésére.
Ez egyenlőre a külföldi tulajdonban lévő magyar leányvállalatoknál érhető nyomon egyenlőre, de feltehetően a hazai tulajdonban lévő cégeknél is előbb-utóbb előtérbe fog kerülni, ami a magánnyomozás számára is új lehetőséget és kihívásokat jelent. Ebből a szempontból is fontos lenne a magánnyomozás szabályozása, hisz egy objektív okból nem kellően megalapozott vélemény káros lehet az ellenőrzött személyre, de kockázatot jelenthet az adott cégnek is.
Ne legyen kétségeink, hogy bűncselekmények száma nem csökkenni, hanem növekedni fog, és jelentős mértékben az is áthelyeződik a virtuális térbe, együtt mozogva a “home office”-ba vonulókkal, így a cyber bűnözés régóta tartó növekedése új lendületet fog kapni.
A megváltozott körülményeknek köszönhetően a termelő ágazatoknál robbanásszerűen növekedni fog a robotizáció, a munkahelyek megszűnésével fog járni, ami viszont megint csak a bűnözés növekedéséhez vezethet.
Ami a magánnyomozó szakmát érinti, az egészségügyi kockázatok, a szociális távolságtartás és védekezés azokat a magánynyomozókat talán kisebb mértékben érintette, akik a járvány előtt is alapvetően ily módon dolgoztak, de igen súlyosan azokat, akik inkább a terepen voltak aktívak. A tevékenység jellegéből adódóan a személyes konzultációknak fontos szerepe van egy ügy elindítása előtt, de különleges helyzet miatt az ügyfelekkel való kapcsolattartás is lényegesen megnehezült és áttelepült a virtuális térbe. ami szintén nem vált előnyére a szakmának, különösen azoknak, akik e téren nem voltak túl aktívak.
Az hátrányok mellett előnynek tekinthető, hogy a Szövetségünk is rákényszerült – bár ezt már hosszú évek óta terveztük, csak a pandémia felgyorsította – a továbbképzési rendszerünk, valamint közgyűléseink online platformra történő helyezése.
Tavasszal kezdetét vette 1-1 nagy sikerű önálló előadással az MDSZ Online Akadémia nevű előadássorozatunk, valamint megtartottuk online közgyűlésünket is.
Átalakítottuk a Szövetség honlapját – www.detektivszovetseg.hu is, megjelenési lehetőséget biztosítani tagjainknak és megfelelő magánnyomozó partnert találni a potenciális ügyfeleknek.
Zárszóként: A jövő elkezdődött, vegyük most már észre!
(Cikkünk először 2020 szeptemberében, nyomtatásban jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)