Kilenc megrendezett, a civilek elleni vegyifegyver-támadást imitáló videó készült a szíriai Idlíb tartományban azzal a céllal, hogy a damaszkuszi kormányt tegyék ezért felelőssé – közölte szerdán a szemben álló szíriai felek békéltetésére létrehozott, az orosz védelmi minisztériumhoz tartozó katonai központ.
Az orosz katonai közlemény szerint a forgatáson a fehérsisakos mentőszervezet és a Dzsabhat Fatah es-Sám elnevezés használatára áttért an-Nuszra Front dzsihadista csoport tagjai vettek részt. A felvételek elkészítése után egy szerda esti tanácskozáson kiválasztottak két videót, amelyeket az ENSZ-hez és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OCW) fognak eljuttatni, további hetet pedig, azok gyengébb minősége miatt, a közösségi hálózatokon keresztül fognak terjeszteni.
Az orosz védelmi minisztérium szíriai kirendeltsége azt állította, hogy terroristák menekülttáborokból árva gyerekeket raboltak el, akiket a kormányerők vegyifegyver-támadásának imitálásakor klórral halálra fognak mérgezni. További 22 gyereket a szüleikkel együtt Aleppó tartományból szállítottak Idlíbbe, hogy statisztáljanak a jelenetekben.
A halálos áltámadást a tájékoztatás szerint Kfar-Zajta településen készítik elő, a méreganyagot Kfar-Nbuda és Kalaat-al-Mudik településen tárolják.
A békéltető központ egy nappal korábban azt közölte, hogy az idlíbi Dzsiszr-es-Sugúr településen egy „megrendezett provokáció” jeleneteinek forgatása zajlik, ezek azt hivatottak bizonyítani, hogy a szíriai kormányhadsereg a tartományban vegyi fegyvert vetett be. A helyszínre a keddi tájékoztatás szerint több közel-keleti televízió, illetve egy vezető amerikai hírcsatorna regionális irodája küldött forgatócsoportokat.
A forgatókönyv az orosz tájékoztatás szerint az volt, hogy a fehérsisakos mentőalakulatok egy, a szíriai légerő által hordóbombákkal végrehajtott vegyi támadás után eljátszották a helyi lakosoknak való segélynyújtást. A felvételek „természetességéhez”, valamint a fehérsisakosok későbbi talajmintagyűjtésének biztosítására Dzsiszr-es-Sugúrba Herbet-al-Dzsaúz településről kéttartálynyi klóralapú méreganyagot szállítottak.
Az orosz katonai vezetés az elmúlt hetekben többször is azt állította, hogy a kormányellenes erők kezén lévő Idlíbben provokáció készül, amely ürügyet szolgáltat majd nyugati országoknak egy Szíria elleni támadáshoz. John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott: a korábbi légicsapásokhoz képest „jóval keményebb válaszban” részesítik Szíriát, ha – mint fogalmazott – Damaszkusz ismét vegyi fegyvereket vet be a lázadók ellen.
Az Egyesült Államok tavaly Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel támadta a szíriai légierő sajráti légi támaszpontját, ahonnan Washington szerint az Idlíb tartománybeli Hán Sejkún település elleni vegyifegyver-támadást végrehajtó harci gép felszállt. Idén áprilisban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül – az orosz külügyminisztérium adatai szerint – több mint száz rakétát lőtt ki egy damaszkuszi kutatóintézetre, a köztársasági gárda törzsére, a légvédelmi erők támaszpontjára, több katonai repülőtérre, katonai raktárakra. A három ország a csapást egy, a Damaszkuszhoz közel fekvő Dúma elleni – feltételezett – vegyifegyver-támadással indokolta.