Százezer amerikai katona állomásozik Európában, ami a hidegháború óta nem látott létszám, és ha igény jelentkezik további csapatok érkezésére, akkor arról hajlandó egyeztetésekre Washington – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője. John Kirby a Washingtonban tartott sajtóértekezletén arról, hogy a közelmúltban Fehéroroszország felől katonai légijárművek megsértették a lengyel légteret, és más balti országokban is történtek incidensek, azt mondta: állandó kapcsolatban vannak a NATO-szövetségesekkel, különös tekintettel a keleti szárnyra. Az Egyesült Államok érti, és osztja az aggodalmat a provokatív cselekmények miatt – tette hozzá, kiemelve: nagyon nagy figyelemmel…
Read MoreCímke: washington
Az USA újabb, 400 millió dollár értékű katonai szállítmányt küld Ukrajnába
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 160 milliárd forint) értékű, újabb katonai csomagot küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai kormány. A szállítmány tartalmaz légvédelmi felszereléseket, tüzérségi eszközöket, lőszereket, páncélozott járműveket és páncéltörő eszközöket, valamint egyéb felszereléseket – olvasható a külügyminisztérium közleményében, amelyben kiemelik, hogy az elnöki felhatalmazással élve Antony Blinken külügyminiszter rendelte el az eszközök lehívását a meglévő katonai készletekből, ami azt jelenti, hogy az napokon belül Ukrajnába érkezhet. A védelmi minisztérium részletes tájékoztatása szerint a szállítmányban szerepelnek a többi között HIMARS nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi eszközökben és NASAMS…
Read MoreOrosz agresszió: Kijev a héten számot ad az Egyesült Államoknak a kazettás lövedékek felhasználásáról
Ukrajna jelentést készít arról, hogyan használják fel fegyveres erői az egyik legújabb katonai segélycsomagban biztosított amerikai kazettás lőszereket, és a beszámolót már a héten benyújtja az Egyesült Államoknak. „Beszámolunk a kazettás lőszerek használatának eredményeiről, úgy gondolom, hogy a jövő héten meglesz az első jelentés, amelyet meg is osztok a Pentagonban dolgozó partnereimmel. Remélem, hogy ezek a lövedékek hatékonyabbak lesznek, mint a hagyományos lőszerek” – jegyezte meg a tárcavezető. Azt mondta, hogy várja a jelentést, amelyet valószínűleg a napokban nyújt be a Pentagonnak. Közölte, hogy a jelentés a kazettás lőszerek átadásáról…
Read MoreEgyre nő az esélye egy újabb dárfúri népirtásnak
Húsz évvel azután, hogy megkezdődött a dárfúri népirtás, a túlélők gyerekei újra menekülni kényszerülnek az erősödő erőszakhullám elől, amely egyre jobban kezd emlékeztetni a 2003-as tömegmészárlásra – jelentette a The Washington Post. Az újság cikke szerint szüleikhez hasonlóan a nyugat-szudáni fiatalok mostani nemzedéke – halott családtagjaikat hátrahagyva – ismét fejvesztve menekülni kényszerül Dárfúr régió városaiból, amelyeket összehangolt támadássorozatban a földig rombolnak és felperzselnek. A cikkben menekülteket idéznek, akik szerint az arab félkatonai csoportok azért támadják őket, mert a maszalit etnikai kisebbséghez tartoznak. A túlélő szemtanúk szerint egyes maszalit férfiakat és fiúkat…
Read MoreNATO-főtitkár: a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren
A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket, ami azt bizonyítja, hogy a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren – jelentette ki a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozására érkezve azt mondta, noha nem látható, hogy Putyin a békére, vagy a béketárgyalásokra készülne, tudnia kell, hogy nem győzhet a harctéren. „Ha azt akarjuk, hogy Ukrajna majd eredményesen vegyen részt a béketárgyalásokon, további területeket kell visszaszereznie, ahhoz pedig fegyverekre van szüksége” – fogalmazott. Kijelentette: Oroszország nukleáris retorikája felelőtlen és veszélyes, emellett új…
Read MoreWashington újabb, 205 millió dollár támogatást nyújt az ukrán menekülteket ellátó szervezeteknek
Az Egyesült Államok 205 millió dollár (mintegy 70 milliárd forint) értékű, újabb humanitárius segítségnyújtást jelentett be pénteken az ukrán állampolgárok, illetve a magában Ukrajnában vagy a menekülteket ellátó országokban működő segélyszervezetek számára. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a humanitárius segítség olyan nélkülözhetetlen dolgokat jelent, mint az élelmiszer, az ivóvíz, oktatás, egészségügy, munkalehetőség, jogsegélyszolgálat, menekültszállás. A támogatás az Egyesült Államok nemzetközi és nem-kormányzati partnerein keresztül jut el a rászorulókhoz a régióban. A közlemény rámutat arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta több mint hatmillióan menekültek el az országból, ötmillióan pedig a…
Read MoreÉszaki Áramlat: A Fehér Ház megbízik a robbantásról folyó európai vizsgálatokban
A washingtoni Fehér Ház megbízik az Északi Áramlat gázvezetéken tavaly elkövetett robbantás okait vizsgáló európai országokban, és nem kommentálja a szabotázsakcióval kapcsolatban kedden megjelent sajtóhírt. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, John Kirby kijelentette, hogy a The Washington Post című napilap kedden arról írt, hogy az amerikai hírszerzésnek már három hónappal a földgáz-vezeték balti-tengeri szakaszán bekövetkezett robbanás előtt tudomása volt arról, hogy Ukrajna tenger alatti robbantást készít élő. A napilap cikke alapján az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) tudomása volt arról, hogy az ukrán különleges műveleti erők egy hattagú különítménye dolgozik…
Read MoreMagas rangú amerikai kormánydelegáció tárgyalt Pekingben
Az amerikai külügyminisztérium őszintének és produktívnak értékelte magas rangú delegációja hétfői pekingi tárgyalását, miután az elmúlt napokban két katonai incidens nyomán fokozódott a feszültség a két ország között. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának államtitkára, Daniel Kritenbrink és az elnöki hivatal részeként működő Nemzetbiztonsági Tanács kínai és tajvani ügyekért felelős igazgatója, Sarah Beran a kínai külügyminisztérium ügyvezető miniszterhelyettesével, valamint észak-amerikai ügyekért felelős osztályának vezetőjével tárgyalt. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint az „őszinte és produktív” megbeszéléseken szó volt a két ország közötti kommunikációs csatornák fenntartásáról, illetve a Tajvani-szorost érintő kérdésekről. Az amerikai…
Read MoreKínában járt a CIA igazgatója
„Titkos” látogatást tett Kínában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója – írta amerikai kormányforrásokat idézve a Financial Times. A londoni üzleti napilap forrásai szerint William Burns májusban utazott Pekingbe, ahol kínai kormányilletékesekkel tárgyalt. A Financial Timesnak nyilatkozó egyik amerikai kormánytisztviselő elmondta: kínai megbeszélésein Burns elsősorban a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát hangsúlyozta. A brit lap kiemeli, hogy a CIA igazgatójának személyében Joe Biden amerikai elnök kormányának eddigi legmagasabb rangú tisztviselője látogatott Kínába. Burns utazása jelzi, hogy a Fehér Házat mennyire aggasztja Peking és Washington kapcsolatainak romlása – áll a…
Read More