Terrorellenes Koordinációs Bizottság: nem indokolt a terrorveszély-fokozat megváltoztatása

Hajdu János altábornagy, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója

A rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a Magyarországon 2016. március 29. óta hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása. A Terrorellenes Koordinációs Bizottság keddi ülésén azt állapították meg, hogy a koordinációs bizottság ülésének összehívását Hajdu János, a  Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a bizottság elnökeként az október 7-én Izraelt ért támadás, valamint a magányos elkövetők által Európában végrehajtott terrorcselekmények miatt kezdeményezte. Az ülést az állandó tagok és meghívottak részvételével tartották. A bizottság a jelenlegi terrorfokozat hatályban tartására tett javaslatot Pintér…

Read More

Életfogytiglani börtönbüntetés a brüsszeli terrortámadások több elkövetőjének

Zaventem repülőtér terrorista támadás

A belga bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a 32 halálos áldozatot követelő 2016-os brüsszeli terrortámadások nyolc elkövetőjére pénteken – közölte a belga hírügynökség. Hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek a 2016-ban a zaventemi repülőtéren és egy belvárosi metrómegállóban elkövetett robbantásos merényletben. A vádlottak között volt Salah Abdeslam is, a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A bíróság az ő ügyében úgy határozott, hogy korábban…

Read More

Felvette a betiltott terrorszervezetek listájára a Wagner csoportot a brit kormány

Wagner Csoport

Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner zsoldoscsoportot a brit kormány. A londoni belügyminisztérium hivatalos pénteki tájékoztatása szerint a csoport az orosz állam nevében tevékenykedő, Oroszország politikai céljainak előmozdítására törekvő rosszakaratú katonai erő, amely súlyos erőszak-cselekményeket követett el az ukrán hadsereg és a polgári lakosság ellen. A tárca indoklása szerint a Wagner csoport terrorcselekmények előkészítését célzó tevékenységet is folytatott Ukrajnában és máshol, ellenfelei megfélemlítése végett. A brit belügyminisztérium tájékoztatója kiemeli, hogy a szervezet Ukrajnán kívül számos egyéb hadműveleti területen, köztük Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban,…

Read More

Közel 700 szélsőségest tartanak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban

Belgium - Brüsszel: rendőr és katona járőr

A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) jelentése szerint tavaly mintegy hétszáz szélsőségest és potenciális terroristát tartottak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban — közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap. Az OCAM éves jelentése szerint a jelenlegi adat némileg elmarad a megelőző év során kiemelt megfigyelés alatt tartottak számától. Gert Vercauteren, az OCAM igazgatója elmondta, tavaly mintegy nyolcvan új, szélsőséges irányzatokhoz és terrorizmushoz köthető személyt vettek megfigyelés alá, ugyanakkor kilencven embert töröltek a nyilvántartásból. Ez akkor lehetséges, ha a fejlődésük előremutató, és egyértelmű, hogy a társadalomba való visszailleszkedésük jó…

Read More

Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében

Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében

Egy belga bíróság hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben, őket és további két férfit terroristacsoporthoz való tartozásban talált bűnösnek a 32 ember halálát és 340 ember sérülését okozó 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások elkövetőinek perében. Az elítéltek között van Salah Abdeslam is, a 2015-ös párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A 132 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot az Iszlám Állam vállalta magára, közölve, hogy Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott…

Read More

Brit kormány: ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabb a terrorveszély

Scotland Yard

Ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabbá válik a hazai és a nemzetközi terrorveszély – áll a brit kormány éves helyzetértékelésében. A 74 oldalas tanulmány szerint Nagy-Britanniában továbbra is az iszlamista hátterű terrorizmus jelenti az elsődleges terrorfenyegetést: a 2018 óta elkövetett hazai terrortámadások 67 százalékát ilyen indíttatással hajtották végre. A brit belső elhárítás (MI5) által vizsgált, terrorizmushoz kötődő ügyek háromnegyedét iszlamista indíttatású fenyegetések teszik ki, és a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények vádjával őrizetben lévők 64 százalékát ilyen jellegű terrorcselekmények miatt tartják fogva – áll a brit belügyminisztérium által összeállított éves jelentésben. A tanulmány…

Read More

Jogellenesnek ítélték a brüsszeli merényletsorozat vádlottjainak rendszeres testmotozását

Salah Abdeslam (háttal)

A brüsszeli fellebbviteli bíróság hétfőn jogszerűtlennek minősítette az 2016-os brüsszeli robbantásos merényletsorozat vádlottjaival szemben elrendelt, napi rendszerességgel végzett testmotozást, és felszólította az illetékes hatóságokat, hogy szüntessék meg ezt az emberi jogokkal szembemenő gyakorlatot – írta a Le Soir című belga napilap a bíróság határozatát idézve. A fellebbviteli bíróság az elsőfokú bíróság december végi ítéletét erősítette meg, amelyhez korábban a vádlottak azzal a panasszal fordultak, hogy megalázó bánásmódot alkalmaznak velük szemben, mivel naponta ruhátlanul le kell térdelniük, hogy a hatóságok megbizonyosodjanak afelől, hogy nem rejtegetnek-e veszélyes tárgyakat a testükben. A jogszerűtlen…

Read More

Holland rendőrségi jelentés: az etnikai kisebbségek háromszor nagyobb eséllyel válnak rendőri erőszak áldozatává

holland rendőr

Az etnikai kisebbségi háttérrel rendelkező férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel válnak rendőrségi erőszak áldozatává – írta a Dutchnews hírportál a holland rendőrség által összeállított adatok friss elemzésére hivatkozva. A holland rendvédelmi szervek adatait a Follow the Money nevű holland oknyomozó újságírással foglalkozó szervezet elemezte, és arra a következtetésre jutott, hogy a hatóságok által alkalmazott erőszakos cselekedetek 36 százaléka a kisebbségi hátterű személyeket érinti, miközben arányuk a teljes holland lakossághoz viszonyítva csupán 13 százalék. Az adatok értékelése arra enged következtetni, hogy a magas arány részben azzal magyarázható, hogy a kisebbségi lakosság alacsony…

Read More

Soylu: pszichológiai hadviselés egyes nyugati országok utazási figyelmeztetése

Süleyman Soylu belügyminiszter

Süleyman Soylu török belügyminiszter pszichológiai hadviselésnek nevezte azt, hogy a napokban az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra, és ezt követően több európai ország ideiglenesen bezárta isztambuli főkonzulátusát. A török külügyminisztérium este bekérette a szóban forgó kilenc ország ankarai nagykövetét. Soylu a csendőr-főkapitányság épületében beszédet mondva rámutatott: mindez azzal egy időben történik, hogy az idegenforgalmi minisztérium bejelentette: 2022-ben 51,4 millió turista érkezett az országba, ebből 46,3 milliárd dollár bevételre tettek szert, 2023-ban pedig 60 millió turistát szeretnének vendégül látni. A belügyi tárca vezetője egyúttal jelezte: 2023-ban eddig…

Read More