Több fegyveres férfi gránátot robbantott és fegyverrel támadt civilekre egy buszmegállóban a belgiumi Liege-ben. A merényletben ketten meghaltak, a sebesültek száma meghaladja a hatvanat.
Két ember meghalt, 64-en pedig megsérültek kedden a belgiumi Liege-ben, amikor robbanások és fegyverropogások rázták meg a belvárosi Saint Lambert teret. A hírek szerint az egyik halott a három támadó egyike, és életét veszítette még egy fiatal férfi is.
A BBC beszámolója szerint a három támadó egyik, egy negyvenes férfi egy tetőről dobott gránátokat a tömegre, ezt követően pedig magával is végzett.
Belga lapértesülések szerint a három elkövető gránátokat robbantott fel és Kalasnyikov gépfegyverrel lőtt a tömegre Liege-ben, a két halálos áldozat mellett 64-en sérültek meg.
Forrás: BBC/MTI/HVG
A hírek már három halottról és legalább 75 sebesültről szólnak. A BBC a belga hatóságokra hivatkozva azt közölte, hogy egyetlen elkövetőről van szó, Nordine Amrani pedig már korábban is ismert volt a hatóságok számára lőfegyverek és kábítószer birtoklása miatt.