Egész éjszakán át, válogatott kegyetlenséggel bántalmazta fiatalkorú barátnőjét egy 36 éves férfi, aki ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az esettel kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy a kábítószer-fogyasztó férfi még 2017-ben ismerkedett meg a fiatal lánnyal, akivel tavaly májustól párkapcsolatban élt, a lány sokszor a férfi bérelt lakásában aludt. A múlt év október 4-én este, egy nézeteltérést követően a lány távozott a lakásból, a férfi úgy gondolta, hogy egy munkatársával csalta meg a barátnője. Telefonon próbálta később a lányt elérni, de ő nem akart vele beszélni, csak az őt autóval szállító barátnőjén keresztül tudta elérni.
A férfi az éjszaka folyamán Nagykanizsa belvárosában autójával a két nő kocsija után eredt, eléjük vágott, majd a sírva könyörgő barátnőjét a hajánál fogva rángatva a saját járművébe kényszerítette. A Csengery utcára érve a férfi a bérelt lakásba berángatta a lányt, letépte a ruháit, majd féltékenységében egész éjszaka válogatott kegyetlenséggel ütlegelte, rugdosta, taposta, kutyanyakörvet kötött rá, illetve porszívócsővel verte.
A folyamatos bántalmazás mellett a férfi az általa gyanúba kevert munkatárását is telefonos üzenetekkel zaklatta, de a lánnyal együtt ő is tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lennének. A lánynak végül hajnalban sikerült az anyját felhívnia, akinek segítségével el tudta hagyni bántalmazója lakását, de számtalan, nyolc napon túl gyógyuló sérülése, a kimerültség és a rosszullét miatt mentő szállította kórházba.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése, testi sértés, valamint kábítószer birtoklása miatt emelt vádat.