Lopás és pénzmosás miatt emeltek vádat két zalai férfi ellen, aki drónnal megfigyelt házba tört be – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője. Jánky Judit közlése szerint a 45 és 40 éves zalaegerszegi férfi egy Nagykanizsa környékén élő, köztudottan jómódú férfi házának megfigyelésére 2019 novemberében egy drónt vásárolt. Néhány héttel később, amikor egy délelőtt a tulajdonos távozott a lakóházból, a vádlottak betörtek, és egy fiókot felfeszítve több mint 76 millió forintot loptak el, de műszaki cikkeket is magukkal vittek. A pénzt elfelezték. A másodrendű vádlott, a fiatalabb férfi autókat…
Read MoreCímke: nagykanizsa
Katasztrófavédelem: hét megyében folytatódik a szúnyogirtás
Hét megye 252 településén folytatódik hétfőtől a szúnyogirtási program — közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szakemberek Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken gyérítik a rovarokat – közölték. A munkavégzésről az önkormányzatok minden esetben értesítést kapnak, a tervezett időpontok, a kezelt területek térképes ábrázolása pedig megtalálható a katasztrófavédelem honlapján – tették hozzá. Mint írták: a melegedő időjárás kedvez a szúnyogok szaporodásának, ám az eltérő csapadékviszonyok miatt a megjelenésük országszerte nagy változékonyságot mutat. Az elmúlt hetekben a Duna mentén jellemzően kisebb, jól megközelíthető…
Read MoreGyakorlatot tartanak a héten a honvédség Gripenjei
Az éves kiképzési tervnek megfelelően hétfőtől estébe nyúló gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei – közölte a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis közösségi oldalán. A tájékoztatás szerint a pilóták hétfőtől csütörtökig 14-21 óra között hajtják végre a repülési feladatokat. A gyakorlat idején Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Szolnok, Tiszaújváros és Nagyatád, továbbá Kaposvár, Szigetvár, Debrecen és Nagykanizsa térségében a megszokottól eltérő, nagyobb zaj- és hanghatásra lehet számítani.
Read MoreTöbb város felett gyakorlatoznak a Gripenek
Több város légterében hajtanak végre délutáni és éjszakai repüléseket a Magyar Honvédség Gripenjei a napokban. Az érintett térségekben emiatt fokozott hanghatásra kell számítani. A Magyar Honvédség (MH 59.) Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: Gripen-pilótáik szeptember 13-15-én az éves kiképzési tervnek megfelelően hajtják végre a repüléseket 15 és 22 óra között. A repülés során Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Szolnok, Tiszaújváros és Nagyatád, továbbá Kaposvár, Szigetvár valamint Debrecen, Nagykanizsa és térségeik érintettek – közölte a kecskeméti repülőbázis.
Read MoreElfogták a nagykanizsai emberöléssel gyanúsított két férfit
Nagykanizsán elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint kedden este megöltek egy idős nőt a zalai városban – közölte honlapján csütörtökön hajnalban a rendőrség. A tájékoztatás szerint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 éves és egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként szerdán, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Mint arról az MTI korábban beszámolt, a 73 éves nőt családi házában találták holtan, és az elsődleges szakértői vizsgálat megállapításai szerint az asszonyt megölték.
Read MoreElkészült a nagykanizsai javítóintézet
Elkészült a több mint száz fiú elhelyezésére szolgáló nagykanizsai javítóintézet, amely negyven év után az első új építésű ilyen intézmény Magyarországon, s az egyetlen a Dunántúlon – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a pénteki átadáson. Czibere Károly elmondta: országos szempontból és a magyar gyermekvédelem számára is fontos, hogy a nagykanizsai, több mint 2,2 milliárd forint európai uniós forrásból megvalósult zöldmezős beruházás jóvoltából csökken a zsúfoltság és javulnak az elhelyezési körülmények. Az eddigi négy hasonló intézmény mellett a 108 fiú elhelyezésére alkalmas zalai az…
Read MoreMosolyogjon! Kamera is figyeli a rendőrautóból
A szolgálati gépjárművekben elhelyezett kamerák tesztelését kezdi meg a rendőrség a jövő hét elejétől. Hét rendőrkapitányságon használják majd próbaüzemben szolgálati gépjárművekbe szerelt ipari PC-ket, amelyek segítségével rögzíthetők a rendőri intézkedésekről készült képfelvételek. Március 2-ától a Debreceni, a Dunaújvárosi, a Fonyódi, a Nagykanizsai, a Nyíregyházai, a Pécsi és a Tatabányai Rendőrkapitányság járőrautóiba épített képrögzítő eszközök segítik az egyenruhások munkáját. Az intézkedők számára a felvételek készítéséhez szükséges jogszabályi felhatalmazást a rendőrségről szóló törvény biztosítja. A felvételek a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény, szabálysértés vagy a közlekedés szabályainak megsértése miatt indult büntető-, szabálysértési vagy…
Read MoreBilincsben vitték el a nagykanizsai csatornaberuházás építésvezetőjét
Bilincsben vitték el a rendőrök a nagykanizsai csatornaberuházás építésvezetőjét, miután fekáliával és építési törmelékkel kevert földet hordtak a város ipari parkjába – közölte a Zalai Hírlap online kiadása pénteken.
Read More