Václav Klaus cseh államfő a hadsereg tábornokaival tartott szokásos éves találkozóján kifejtette, hogy a hadsereg feladata megvédeni az országot a globalizáció és az európai egyesülési tendeciák ellen.
Az elnök, aki egyben a hadsereg főparancsnoka, hangsúlyozta, hogy a közvélemény számára nem ad elegendő legitimitást a hadsereg létének a külföldi missziók teljesítése, azok csak részét képezhetik feladatának. Nem hinném – mondta a híres euroszkeptikus – hogy „vegyvédelmi”- vagy „tábori kórház”-hadsereggé válhatnánk. (Ezzel arra utalt, hogy a különböző külföldi küldetések során főként ezen a két területen jeleskedett a cseh haderő.) Össze kell fogniuk néhányunkkal, hogy segítsenek megvédeni államunk létét a globalizációval és az európai egyesülési tendeciákkal szemben – mondta Klaus.
Csak az erről folytatott széles körű, komoly politikai vita teszi megmagyarázhatóvá, miért van szükségünk a hadseregre, és a gazdaság további gyengülése miatt a költségvetésre nehezedő nyomás közepette csak ezzel lehet biztosítani, hogy a honvédelem megkapja a szükséges anyagi eszközöket – állította.
A hadsereg vezetőinek ezen a találkozóin hagyományosan a honvédelem prioritásaival foglalkoznak – ehhez most merőben új elemet adott Klaus.
Alexandr Vondra védelmi miniszter beszédében elsősorban a megszorítások miatt szükséges kiadáscsökkentésekkel foglalkozott. Ennek keretében elsősorban „áramvonalasítják” a parancsnoki struktúrát és csökkentik a polgári alkalmazottak és a védelmi minisztérium létszámát. A miniszter szólt a spanyol CASA katonai szállító repülőgépek vitatott ügyéről is. Mint kiderült, a gépekkel ráadásul műszaki problémák vannak. Ezért utasítást adott, hogy a kiöregedett AN-26-os repülőgépeket, amelyeket felváltanának a CASA-k, s amelyeket áprilisban kivontak a szolgálatból, egyelőre ne adják el.
A spanyol gépekkel legutóbb három hete volt baj, amikor az egyiknek leszállás közben felmondta a szolgálatot a navigációs rendszer képernyője és több műszer kijelzője, majd hiba keletkezett az egyik motorban. Vlastimil Picek tábornok, vezérkati főnök elrendelte valamennyi CASA felszállási tilalmát, amíg fényt nem derítenek a hibák okaira.
A négy CASA C-295M típusú gépért a csehek – miután az uniós szabályok megszegésével a beszerzésre nem írtak ki pályázatot – 132 millió eurót fizettek, jóval többet, mint más hadseregek, ami felvetette a korrupció gyanúját.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János