Befejeződött az épületenergetikai fejlesztés a székesfehérvári börtönben. A 65 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással megvalósított fejlesztést pénteken adták át.

Sumits Miklós büntetés-végrehajtási (bv) százados az MTI-nek elmondta: a projekt megvalósítására több mint 65 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az intézmény. Az Új Széchenyi Terv keretében nyújtott támogatás 85 százalékát az európai uniós alapok finanszírozták, 15 százaléka pedig hazai forrásokból származik.
A projekt keretében kicserélték a 110 éves börtönépület még eredeti nyílászáróit, kazánjait és melegvíz-előállító berendezéseit, valamint elvégezték a fogvatartottakat foglalkoztató, a város több intézményét is kiszolgáló mosoda technológiai korszerűsítését.
A felújítás révén jelentős energiamegtakarítás érhető el. Az áramfelhasználás 20-25 százalékkal, a gázfogyasztás 30-35 százalékkal csökkenhet. Ezek mai árszinten számolva 3,6 millió forintos megtakarítást jelentenek egy évben. Emellett a károsanyag-kibocsátás is jelentősen, 30 százalékkal csökken. A beruházás a számítások szerint 15 év múlva térül meg.
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kezelésében lévő székesfehérvári börtön 1902-ben épült. A felújítás során kicserélték az eredeti külső nyílászárókat, teljesen felújították a kazánházat, korszerű berendezést kapott a mosoda.
Forrás: MTI/Biztonságpiac.hu