A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete a rendészettudomány meghonosításáért, annak területén végzett iskolateremtő és kiemelkedő tudományszervezői munkássága, illetve az egyesületek közötti eredményes együttműködéshez nyújtott jelentős értékű támogatása elismeréseként a Dr. Dobos János arany emlékérmet adományozta Janza Frigyes nyugalmazott rendőr vezérőrnagynak, címzetes egyetemi tanárnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartói Testülete tagjának, a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) főtitkárának.
Janza Frigyes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közleménye szerint az elismerést a november 10-én megrendezett dr. Dobos János emléknap ünnepi rendezvényén vette át Jakab György elnöktől és Hóbor Zsolt főtitkártól az ORFK Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában. Az eseményen – ahol megjelent többek között Korinek László akadémikus, az MRTT elnöke és Vankó László pénzügyőr dandártábornok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatója is – a Rendészettudományi Kart (RTK) Mészáros Bence rendőr ezredes, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes képviselte.
A rendezvényen a magyar bűnüldözés és kriminalisztika nemzetközileg is ismert kiemelkedő személyiségének emléket állító Dr. Dobos János-díjat kapott Koós András nyugalmazott rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának egykori vezetője. A Dr. Dobos János ezüst emlékérmet Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek, érdemes és kiváló művésznek, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának, a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete tiszteletbeli tagjának adományozták. Dr. Dobos János bronz emlékérmet kapott Csendes László nyugalmazott rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Megelőzési és Kommunikációs Főosztály Bűnmegelőzési és Esélyegyenlőségi Osztály egykori osztályvezetője; Nyerges Béla rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Nyomozó Főosztály Rablási Osztály osztályvezetője; Varga Sándor pénzügyőr ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese; valamint Vidákovich Gábor rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztály kiemelt főnyomozója.