Az elektronikus útdíjrendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előtt végzett piaci felmérés szerint a potenciális ajánlattevők reális esélyt látnak a díjbeszedési rendszer 2013. július 1-jei indulására – közölte a Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szerdán a távirati irodával.
A közlemény szerint az ÁAK – a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően – hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére.
A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés december elején várható. A kiíró valamennyi olyan gazdasági szereplőtől ajánlatot vár, amely a részvételi felhívásban megfogalmazott pénzügyi, műszaki és jogi alkalmassági kritériumoknak, illetve a referencia követelményeknek megfelel. A nyertes az lesz, aki a legalacsonyabb összegű ajánlatot adja.
Az ÁAK közleménye szerint a tender technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem.
Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük – tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig -, amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat. Az egyes beszerzési elemekre vonatkozóan nincs lehetőség a részajánlatok elfogadására.
A benyújtott ajánlatokkal szembeni további elvárás. hogy azokat az Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (EETS – European Electronic Toll Service) irányelveinek megfelelően kell kidolgozni.
Az ÁAK közleménye emlékeztet, hogy a kormány május eleji döntése értelmében a 3,5 tonna össztömeg feletti járművek számára 2013. július 1-jétől Magyarországon is bevezetik a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszert. Ennek lényege, hogy egységes díjszabás mellett a „szennyező és a használó fizet” elv alapján mindenki arányosan annyit fizet, amilyen mértékben igénybe veszi a díjköteles úthálózatot. A Széll Kálmán Terv második változatában is szereplő intézkedéstől a gazdasági döntéshozók évi 150 milliárd forintos többletbevételt várnak, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy több forrás jusson a hazai úthálózat fenntartására, üzemeltetésére és fejlesztésére.
Az Európai Unió hivatalos lapjában, szeptember 25-i dátummal közölt felhívás szerint a tenderen az a cég tehet ajánlatot, amelynek a nettó árbevétele az előző három év átlagában eléri a 20 milliárd forintot, és a hasonló rendszer üzemeltetéséből származó árbevétele az előző három évben összesen eléri a 10 milliárd forintot. Rendelkeznie kell továbbá az elmúlt három évben legalább 500 kilométeren üzembe helyezett útdíjbeszedő rendszer szállításáról szóló referenciával.
A tenderre október 1-jén délelőtt 11 óráig lehet jelentkezni. A szerződéskötés tervezett időpontja 2012. december 3.
A pályázaton a T-Systems Magyarország Zrt. műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát.
Forrás: MTI