Öt év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt hétfőn, első fokon azt a férfit, aki a vád szerint rendőrökre lőtt négy évvel ezelőtt a borsodi megyeszékhelyen.
A vádirat szerint 2011. november 19-én este Budapesten a soroksári benzinkút biztonsági szolgálatának munkatársai ellenőrizni akartak egy gyanúsnak ítélt gépjárművet, de a sofőr az autóval el akart menekülni. Megpróbálták feltartóztatni a járművet, ekkor a kocsiból az abban ülők több lövést adtak le a biztonsági szolgálat autójára.
A rendőrség ezt követően országos körözést adott ki. A benzinkúti lövöldözésben részt vevők közül ketten – B. Márton és B. Zsolt – Miskolcon bujkáltak, ott ütöttek rajtuk november 25-én hajnalban a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai. Ekkor történt az, hogy – a vádirat szerint – B. Márton kilőtt az erkélyen a ház mögött tartózkodó rendőrök irányába. Nem sokkal később az ajtót betörve elfogták a párost.
A vádlott azzal védekezett, hogy a fegyvert elejtette, így az véletlenül sült el, ám ezt az első fokon eljáró bíróság nem látta bizonyítottnak. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.
Az elsőfokú ítélet kihirdetése után B. Mártont – az ítélet súlyosságára tekintettel – előzetes letartóztatásba helyezték a másodfokú ítélet megszületéséig.