A folyamatosan nehezedő gazdasági helyzet ellenére a MOHAnet Mobilsystems Zrt. 2011-ben is növelni tudta nettó árbevételét. A korábban jellemző 30-40 százalékos növekedési ütem ugyan visszaesett, de így is öt százalékos plusszal zárt tavaly a cég. Az idei év legfontosabb feladata a vállalat számára a nemzetközi terjeszkedés lesz.
A korábbi évekhez hasonlóan a MOHAnet 2011-ben is növelni tudta árbevételét. A GPRS technológiát alkalmazó távfelügyeleti, logisztikai és telemetriás rendszereket fejlesztő és gyártó cég tavaly öt százalékkal teljesítette túl a 2010-es eredményét, és összességében 365 millió forintos nettó árbevételt racionalizált. Az elmúlt évek gazdasági eredményeihez képest azonban visszaesésnek számít a növekedés mértéke, mivel a MOHAnet a 2006-ös alapítása óta minden évben 35 százalékos gyarapodást ért el. „A tavalyi évre tervezett eredményt nem sikerült elérnünk, mivel sok olyan törvény született állami szinten, amely a mi húzóágazatainkra volt rossz hatással. Az egyik ilyen terület a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás volt, ahol a kalkulált értékesítési számok elmaradtak, mivel jelentősen csökkent az otthonápolás kapcsán kiírt önkormányzati pályázatok száma” – mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója.
A MOHAnet jelenleg mintegy 140 képviseleti partnerrel rendelkezik országszerte, akik bő 200 ezer végpontot szolgálnak ki saját távfelügyeleti állomásaikon keresztül, és közel 20.000 mobil GPRS előfizetővel rendelkeznek. A partnereken keresztül kiszolgált ügyfelek mellett a MOHAnet 12 multinacionális nagyvállalatnak közvetlenül nyújt szolgáltatást, elsősorban a vállalati erőforrás gazdálkodás területén.
A teljes hálózat 2011-es értékesítési eredményeit figyelembe véve az elmúlt év során ismét az Alarm vagyonvédelmi átjelző készülék volt a legkeresettebb a MOHAnet termékei közül, amelyből 2000-nél több talált gazdára 2011-ben. Második helyen zárt az idősfelügyeletre fejlesztett MedCare készülék 650 darab értékesített termékkel, míg harmadikként a járőrök ellenőrzésére tervezett Patrol végzett 370 darab eladással.
A fejlesztések tavaly ismét több újdonságot hoztak a MOHAnet kínálatába. A termékportfólióban szoftver szinten az üdítő automatáknál használatos Datamatic és a terápiakövetésre, valamint a napi szedett gyógyszerek bevételének figyelmeztetésre, adminisztrálására alkalmas egészségügyi portál, a Telemedbook jelentette az újdonságot. Készülék tekintetében a Vario termékcsalád mutatkozott be 2011-ben, amely az első, kizárólagosan magyar mérnökök által fejlesztett, és Magyarországon gyártott érintőképernyős munka-mobiltelefon. A négy az egyben funkciójú készülék egyszerre használtható mobiltelefonként, személyi és életvédelmi eszközként, alkalmas terápiakövetésre, és otthonápolásra egyaránt.
„2012-ben sok újdonsággal készülünk, azonban legfontosabb feladatunknak a külföldi terjeszkedést tartjuk. A hazai piac kiszámíthatatlansága miatt az idei évben szeretnénk átlépni Magyarország határait, elsősorban az otthonápolásra szolgáló Vario Medcare készülékkel. A nyugati országokban már nagy hagyománya van az idősek otthonápolásának, azonban a jelzőkészülékünk egyedinek számít Európa szerte” – mondta el Havasi, majd hozzátette: „Már több esetben végeztünk piackutatást a nyugat-európai országokban, ahol azt tapasztaltuk, hogy nincs konkurense a Vario Medcare-nek, így hiánycikknek számít ezekben az országokban. Ezt a rést szeretnénk betömni első körben a hozzánk közel eső országokban, amiért már külképviseleti felelőst is kineveztünk a cégen belül.”




















