Egyre nagyobb szerepet játszanak a női dzsihadisták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tevékenységében, mind a Közel-Keleten, mind a nyugati országokban – írta friss jelentésében az Európai Unió rendőrségi együttműködést koordináló ügynöksége (Europol).
A pénteken közzétett értékelés szerint a jelenség hosszú távon kihatással lehet más iszlamista terrorcsoportok működésére is. Mint írták, a nők fontos szerepet töltöttek be az IÁ uralta iraki és szíriai területeken a média, az erkölcsrendőrség, illetve az egészségügy és az oktatás terén is, enélkül nem lett volna működőképes a „kalifátus”.
Rámutattak emellett, hogy a dzsihadista nők nem kevésbé elkötelezettek ideológiailag, mint a férfiak.
A 34 oldalas dokumentumban hangsúlyozták, hogy a korábbi hasonló csoportokhoz képest az Iszlám Állam propagandaanyagaiban látványosan több nő szerepel, a szerzők között is több a nő, valamint sok esetben a célközönséget is a nők jelentik.
Miközben nem az IÁ az első olyan terrorszervezet, amely nem csak férfiakat buzdított csatlakozásra, vonzerejének egy részét az adja, hogy ezek a nők férfi kísérő nélkül utazhatnak a „kalifátusba”. A terrormilícia ellenőrizte terület zsugorodásával pedig sokan fegyvert fogtak a korábban más feladatokat ellátó nők közül is.
„Aggodalomra ad okot, hogy a nők fokozott részvétele a dzsihadista nők szerepének jelentős változását eredményezheti a jövőben” – húzták alá a szakértők.
Az Europol közölte: ugyan a szélsőséges csoportokban jórészt még mindig tartja magát az elgondolás, miszerint a nőknek nem a harc a feladata, könnyen átalakulhat még az eddigi hagyományos „háztartásbeli” szerepük. Az Európai Unióban tavaly elítélt volt IÁ-tagok mintegy 15 százaléka nő volt, ami több, mint a korábbi években.