Ezt még Sziszifusz is megirigyelné, avagy a hazai vagyonvédelem válsága

A hazai magánbiztonsági ágazat krízisét tagadni lehet, cáfolni aligha. A piaci szereplők a túlzottan alacsony vállalási árak, az élőmunka után fizetendő magas közterhek, a fizetőképes kereslet hiánya, a piaci összefonódások és az állam érdektelensége közepette vergődnek. Mi jellemzi a magyarországi vagyonvédelmet 2013 elején? Cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ.

Ezer sebből vérzik a magyarországi magánbiztonsági piac. Az elmúlt év elején a piaci szereplők a vagyonvédelmi törvény módosításának „rejtett” hatásaitól remegtek, miközben lázasan kezdték keresni a korábbi vállalkozói láncok új, még legális alternatíváit, 2012 utolsó heteiben pedig a valamennyi hazai vagyonőr számára kötelezően előírt, központi kiegészítő képzés teljesítéséről szóló kormányrendelet borzolta a szakmabeliek idegeit.

Sokan úgy vélik, a munkavállalók és munkaadók összesen mintegy kétmilliárd forintjába kerülő képzés nem több a piac szimpla „lehúzásánál”. Miközben az is nyílt titok, hogy a kilencvenes évek középen mélyrepülésbe kezdő magánbiztonsági piacon az elmúlt egy-másfél évtizedben szinte futószalagon gyártották a biztonsági őröket. A szakma éppen ezért olyan módon felhigult, hogy talán nem is kiegészítő képzésre, hanem szűrőre, minősítőrendszerre lenne szükség.

Tegyük hozzá, a vagyonvédelmi minősítőrendszer megalkotásának gondolata az elmúlt években többször, több fórumon is felmerült már. És tegyük hozzá azt is, nem véletlenül: egy általánosan elfogadott, szigorúan szakmai szempontrendszeren alapuló minősítőrendszer ugyanis alkalmas lehet arra, hogy a vagyonőröket szakmai múltjuk, végzettségük és gyakorlatuk mellett akár nyelvtudásuk, harcművészeti vagy egyéb – például műszaki, rádiótechnikai – ismereteik szerint kvalifikálják. Mindezek alapján nem csupán a biztonsági cégek válogathatnak könnyebben a munkaerő-piacon, ha új emberekre van szükségük, de a vagyonőrök is könnyebben találhatják meg a potenciális munkaadókat.

A munkahely, a megrendelés és a fizetés persze nem ettől még nem lesz több vagy magasabb a piacon, azonban egy ilyen rendszer segítségével megtörténhetne az is, amire ugyancsak régóta van szüksége a szakmának: a totális átvilágítás. Tisztán látnánk, hogy hány magasan képzett, kiemelkedő szakmai múlttal rendelkező személyvédő specialista van Magyarországon és azt is, hogy hány portásként dolgozó vagyonőr.

Míg a szakma még a piacon vagyonőrként dolgozókról sem tud pontos számot – a KSH szerint 20-30 ezer főállású vagyonőr lehet ma Magyarországon, a szakmai kamara adatai szerint mintegy 120 ezren rendelkeznek vagyonőr-igazolvánnyal, ám az általános konszenzus szerint mindez 50-60 ezer valóban aktív vagyonőrt jelenthet -, a törvény anomáliái széles körben ismertek.

A szakmabeliek általánosan és előszeretettel okolják az államot a piaci nehézségekért: a legelterjedtebb példa, hogy még a közbeszerzéseken is a garantált bérminimum alá szorítják a vállalási árakat. De ki kell mondjuk azt is, hogy a piac krízéséért a szakma is felelős.

Az ágazatra komoly klikkesedés jellemző, a Defend-ügy csak az első hullám volt, dőreség volna azt gondolni, hogy a baráti drillek leosztása a Defenddel véget ért volna: a jó lapokat a pakliból továbbra is baráti alapon osztják, de ezek a cégek is kőkemény napi harcot folytatnak – gyakran egymás ellen is -, miközben a belső körökben rendre ugyanazok a vállalkozások vagy a holdudvarukba tartozók nyerik a megbízásokat.

Az pedig, hogy az elmúlt években menetrendszerűen a vagyonvédelem nyeri a „legfeketébb” ágazat címet a munkaügyi ellenőrzésekről szóló jelentésekben, egyszerre ok és következmény is. Tény, hogy a Biztonságpiac.hu 2010-es megalapítása óta nem tudtunk beszámolni olyan munkaügyi jelentésről, amely szerint jelentősen 50 százalék alá szorult volna a feketefoglalkoztatás aránya az ágazatban. Mindez azt is jelenti, hogy egy több száz-, de inkább ezermilliárdos éves forgalmú piacról évente tízmilliárd forintos nagyságrendben tűnik el pénz, amely nagy valószínűséggel a „belső körökhöz” tartozó cégeknél landol. Miközben egymásra mutogat a magánbiztonság és az állam, mégis mindkét félnek van némi igaza.

Az az állam számára is nyilvánvaló, hogy nem lehet legálisan megoldani az őrzés-védelmi feladatokat egy adott vállalási árszint alatt, ezen a ponton pedig az államnak kellene fellépnie azzal, hogy a közbeszerzési tenderek kiírói nem járulnak hozzá a „600 forintos vállalási óradíjakhoz”, azokhoz az árszínvonalakhoz, amelyekből nem, hogy a vagyonvédelmi feladatot nem lehet kigazdálkodni, de szinte bizonyos az is, hogy a megbízás áfa- és adótartalmát is el fogják „kerülni”. A technikák közismertek, a cég és a megbízó is trükközik, ha egy pontra három biztonsági őrt kértek a tenderen, a valóságban egyetlen ember látja majd el a feladatot, vagy az eredetileg megrendelt 24 órás őrzés helyett csupán nyolc órán át őrizik az adott objektumot.

Az érdekkörök játszmáinak és a pénzügyi trükköknek a vagyonvédelmi szolgáltatás színvonala és a szakma becsülete látja kárát.

Az állam felelőssége pedig abban is áll, hogy az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján tiszta törvényi hátteret biztosítson a szakmai munkához, az őrzés-védelmi feladatok megfelelő teljesítéséhez. A jogszabályi környezet megtisztítása szempontjából azonban az állam legalább tízéves mulasztásban van. A vagyonvédelemi törvény 2012. januári módosítása főként az alvállalkozói láncok kiiktatására koncentrált, eközben pedig a szakma a tarthatatlanul alacsony vállalási áraktól szenved. (Nem is említve, hogy a jogszabállyal szembeni „megkerülős cselre” szinte azonnal rájött a piac, és felvette a kapcsolatot a munkaerőkölcsönzőkkel.)

A tavaly év eleji törvénymódosítás így csak tüneti kezelés lehet: a vállalkozói láncolatot akarta leoltani, miközben nem tett semmit azért, hogy az ne jöjjön létre. 

Mindeközben azok a vagyonőrök, akik 300 órát dolgoznak 140 ezer forintért, még „jó helyzetben” vannak, hiszen a garantált bérminimum jóval ezalatt van. Azonban mindenki, aki a mai magyar valóságban él, tudja, hogy havi 140 ezer forint is csak az „éhenhaláshoz” elég. Annak viszont, aki havi 300 órát dolgozik, esélye nincs arra, hogy máshonnan jövedelemhez jusson, ezért potenciális bűnözővé válik, hiszen ki kell egészítenie a pénzét. Így a szakma az utóbbi években egyre gyakrabban szembesül azzal, hogy a vagyonvédelemmel összefüggő bűnügyek többsége belső ügy: ha eltűnik egy szállítmány, egy teherautó, a felelősöket – vagy segítőiket – legtöbbször cégen belül kell keresni. Fontos szempont, hogy az ágazatnak óhatatlanul vannak kapcsolódási pontjai bűnözői körökkel. A rendezvénybiztosításban érintett vagyonőrök munkakörüknél fogva is rengeteg ilyen jellegű információhoz jutnak.

Noha viszonylag kevés szó esik róla, de tény az is, hogy a magyar vagyonőrök nemzetközi viszonylatban is jók, ennek a szakmának is megvannak az igazán komoly szereplői, dolgozói, akik a megfelelő hozzáállás mellett magas szintű képzettséggel és készségekkel is rendelkeznek.

Mindazonáltal leginkább arra van szükség, hogy a szakma visszaszerezze becsületét, hiszen a biztonsági őr az, aki a valóság és a hivatalos rendvédelem közötti űrt betölti az utcán és az objektumokban. Az állam és a szakma valódi, őszinte önvizsgálata nélkül azonban mindez lehetetlen. A piacnak működnie kell és minden nehézség, probléma ellenére a piac működni is fog – hiszen egy olyan jövőt elképzelni sem szeretnénk, amelyben nincsenek vagyonőrök, pénzszállítók, és testőrök. A kérdés csak az, hogy tisztán és tisztességesen, vagy úgy, ahogy eddig…

A szerk.

[poll id=”2″]

Ha véleménye, kérdése van a cikkben megfogalmazott állításokkal kapcsolatban, észrevételeit elküldheti szerkesztőségünknek az info@biztonsagpiac.hu címre. Minden vélemény számít!