Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt három vádlottat a bíróság, amiért megvertek egy fogyatékossággal élő férfit, aki félelmében epilepsziás rohamot kapott és életveszélyt okozó sérüléseket szenvedett – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Azt írták, a három vádlott ismerte a sértettet és tisztában voltak azzal, hogy enyhe-közepes fokú értelmi fogyatékosságban szenved, amelyhez epilepszia is társul.
2019 novemberében egy baráti ünnepségen voltak együtt, amelyről négyesben indultak útnak, a sértett kerékpárral, a többiek gyalogosan. Útközben a legfiatalabb vádlott többször megrúgta a sértettet, aki minden alkalommal leesett a kerékpárjáról. Az egyik esés után félelmében epilepsziás rohamot kapott, amely miatt nem tudott beszélni, mozogni, védekezni, és menekülni sem. Ekkor a vádlottak körbevették és egymást biztatva bántalmazták, megalázták és kinevették a földön fekvő, magatehetetlen sértettet, akit végül nedves ruházatban hagytak magára a hűvös éjszakában – írta a bíróság.
Hozzátették: a vádlottak mobiltelefonjaikkal videóra vették a történteket és a felvételeket megosztották a barátaikkal. Így a történtek az interneten, nagy nyilvánosság számára váltak elérhetővé. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyt okozó sérüléseket szenvedett, továbbá – tekintettel a rohamára és arra, hogy több órát töltött a hideg talajon – közvetett életveszélyes állapotba került.
A törvényszék az elsőrendű, fiatalkorú vádlottat testi sértés kísérletében és becsületsértésben társtettesként, valamint bűnsegédként elkövetett kifosztásban mondta ki bűnösnek, és ezért másfél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három és fél évre felfüggesztette.
A másodrendű vádlottat a törvényszék ugyanezen vádpontokban találta bűnösnek, ezért őt két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A harmadrendű vádlottat is ugyanezekben találta bűnösnek a bíróság, valamint garázdaságban is megállapította bűnösségét, és egy év tíz hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az ítélet nem jogerős, a döntéssel szembeni jogorvoslatra az ügyész, a vádlottak és a védők is három nap gondolkodási időt tartottak fenn. (Bízunk benne, hogy az ügyészség súlyosbításért, letöltendő börtönbüntetésért fellebezni fog! A -szerk- megj.)