Egy igazán felszerelt konyhához hozzátartozik a megfelelő főzőlap is. Abban az esetben, ha szeretné ínycsiklandozó ételekkel elkényeztetni párját, családját vagy barátait, akkor mindenképpen érdemes körülnéznie a piacon elérhető modern főzőlapok között.
Manapság már számos típus elérhető, amelynek mind megvannak a maga előnyei és olykor hátrányai egyaránt. Azonban képes meghozni a legideálisabb döntést egy kis körültekintést követően.
A főzőlapok alapvető típusai
Főzőlapok központi szerepet töltenek be a konyhában, hiszen ezen készülékek nélkül nem kerülhetne ízletes, friss és meleg étel az asztalra. Ennek fejében legtöbb háztartás rendelkezik főzőlappal, azonban nem biztos, hogy a legideálisabb darab mellett döntöttek korábban. Mindenekelőtt érdemes számba vennie preferenciáit, és a főzőlapok közül kiválasztani az Önnek és a konyha felszereltségének megfelelő főzőlap típust.
Összességében három fő típus létezik, amely közül válogathat. Ilyen a hagyományos gáz, az elektromos vagy a sokak által kedvelt indukciós főzőlap. A gáz főzőlap gázrózsákkal rendelkezik, amely tulajdonságainak köszönhetően kifejezetten gyorsan, egyenletesen és összességében hatékonyan főz. Takarékos eszköznek számít, amely garantáltan átmelegíti az ételt. Könnyű kezelni, azonban sokan nem szeretik, és nem érzik biztonságban magukat a gáz egyéb tulajdonságai miatt.
Mindemellett pedig folyamatos jelenlétet igényel, hiszen hatékonyságának köszönhetően könnyen leéghet az étel. Manapság már nem csak beépített, de hordozható gázfőzőlapok is léteznek, amelyek közül az utóbbi utazások alkalmával is kifejezetten előnyös megoldásként szolgálhat.
Az elektromos és az indukciós főzőlapok
Az elektromos főzőlap gombokkal, de sok esetben érintőképernyővel rendelkezik, így egyszerűen kezelhető a felülete. Sokkal pontosabban meg tudja adni segítségével a főzési hőfokot, azonban a főzés folyamata valamivel lassabb, mint a gáz főzőlapoké. Hátránya, hogy lassabban hűl ki a felülete, még kikapcsolást követően is meleg a lap, valamint nehezen tisztítható a ráégett szennyeződés. Szintén beépíthető és hordozható változatban is elérhető.
Végül az indukciós főzőlapok örvendenek manapság a legnagyobb népszerűségnek, hiszen egyszerű és biztonságos a használatuk, mivel az edények belsejét melegítik, amellyel a többi felület nem forrósodik fel. Kikapcsolást követően rögtön lehűlnek, így teljes mértékben biztonságos megoldást nyújtanak. Hátrányuk, hogy kifejezetten indukciós főzőlaphoz való, mágnesezhető edénykészletre lesz szüksége.
Amennyiben szeretne többet megtudni a készülékekről, akkor keresse fel a BestMarkt kínálatában megtalálható főzőlapokat, és válassza ki az Önnek legideálisabbat!