Minden iparágat segít az informatika, így a zeneipart is. Van olyan zenész, aki kütyü- és IT-függő, és van, aki kevésbé. Frenreisz Károlyt, a Metro, az LGT és a Skorpió zenekar társalapítóját az informatikáról és az informatikai biztonságról kérdeztük.
— Mit jelent önnek a biztonság, mikor érzi magát igazán biztonságban?
— Tulajdonképpen sosem érzem magam biztonságban. Bármikor tönkremehetek anyagilag, tönkremehet az egészségem. A mai életben kevés biztos pont létezik, de azt hiszem, ha az egészségem rendben van, az nyugalommal tölt el. Egyébként azt gondolom, hogy hiba lenne abban a hamis tudatban ringatni magunkat, hogy tökéletes biztonságban vagyunk.
— Volt már olyan helyzetben, amikor nagy veszélybe került, ha igen, hogyan sikerült megoldania a problémát?
— Igen, voltam komoly veszélyhelyzetben. 1946-ban születtem, de 1972-ben másodszor születtem meg. Történt ugyanis, hogy 1972-ben, amikor az LGT-vel a diósgyőri várban adtunk koncertet, a helyi villanyszerelő rosszul kötötte be a felszerelésünket. A hangszerem és a mikrofonom két külön fázisra került. Amikor megfogtam őket, 380 volt ment keresztül a jobb kezemtől a balkezemig. Akkora áramütést kaptam, hogy legalább négy métert zuhantam hátra. A fejemet bevertem az erősítőbe, amely tönkrement az ütéstől. Szerencsére, ahogy elestem, kiesett a gitár a kezemből, ettől megszakadt az áramkör. Mázlim volt, de kórházban kötöttem ki. Akkor szembesültem vele, hogy mekkora rombolást tud okozni az áram. Az eset után azt hittem, hogy majd nem merek újra játszani. És valóban, három hétig kicsit bizonytalanul mentem fel a színpadra, de utána már enyhült bennem a félelem, később el is tűnt. A történetből az volt a tanulság számomra, ha én vétlen is vagyok, más ember hibájából még történhet tragédia.
— Segíti-e a munkáját az informatika, illetve hogyan védekezik az internetes kártevők és veszélyek ellen?
— Ennyire nem értek az informatikához, ezért az internetes kártevők esetében szakemberek segítségére hagyatkozom. Magát az informatikát minimális szinten használom, pedig nagyon élvezem. Azok a kütyük és szoftverek, amelyek a zenei munkámat könnyítik, valóban szuperek. De például eddig nem voltam fent a közösségi hálón, a Facebook-oldalamat is Zsófi lányom kezeli. Számomra kicsit soknak tűnik az a mérhetetlen információhalmaz, amely ilyenkor rázúdul az emberre. De mindezek ellenére azt mondom, hogy az internet az utóbbi évtizedek legnagyobb találmánya.
— Mesélne történetet arról, hogy zenészként miben támogatta például az internet?
— Annak idején, amikor a Metro zenekarban játszottunk, a luxemburgi rádióból még rossz minőségben, recsegő hangon érkezett hozzánk a zenecsatorna. Tényleg borzalmas körülmények között hallgattuk és írtuk le azokat a dalokat, amelyeket el akartunk játszani. Az egyik ilyen nóta volt például a Rolling Stones It’s All Over Now című száma, amelyet én énekeltem. A rossz hangminőség miatt mindig volt öt-hat hiba a szövegben. Jó pár évvel később a korábbi Atlantis együttes zenekarvezetője, Sankó László barátom felkért, hogy a Petőfi Csarnok egyik retró buliján énekeljek el egy dalt. Gondoltam, előveszem a Rolling Stones számát. De hát ugye a szöveg nem volt rendben. Szóltam Zoltán fiamnak, hogy azt a bizonyos Jagger-nótát énekelném. Ő pedig fél perc múlva odaadta kinyomtatva a helyes szöveget, amit épp akkor az internetről töltött le. Na, nálunk, zenészeknél, ennyit jelent az internet hatása. De az is az internet és az informatika mellett szól, amikor egy zenész a saját stúdiójában, otthon össze tudja rakni a dalt, majd egy gombnyomással elküldi Amerikába a hangszerelést. Számomra ez fantasztikus! A mi időnkben ez úgy működött, hogy postán feladtuk a megírt számot, majd két hét múlva megkapta a címzett. De mindezek mellett most is azt mondom, lehet akármilyen fejlett a technika, a dalkészítés ugyanaz. Meg kell írni, majd meg kell hangszerelni. A technika abban segít, hogy minél színesebb hangzást adhassunk a dalnak.
— Több magyar filmben is kapott szerepet. Tudna mesélni egy forgatáshoz köthető történetet?
— Az István bátyám által játszott Ötvös Csöpi karakteréhez én írtam a zenét, de nem vettem részt a forgatásokon. Viszont a szintén István testvérem által rendezett Három testőr Afrikában című, Rejtő Jenő könyvének filmes adaptációjában szerepeltem. A filmbeli szerephez aranyos történet kapcsolódik. Gyerekkorunkban ugyanis testvéreimmel, Latinovits Zoltánnal és Bujtor Istvánnal Rejtő-rajongók voltunk. Édesapánktól egyenként kaptuk kölcsön a könyveket, amelyeket rajongva olvastunk. Már akkoriban megihletett az egyik könyvben olvasott mondat: „Hé, Lulu, ha visszatérek Fidzsiről” sor, amelyet szívesen eldaloltam volna egy sivatagi kocsmai környezetben. Végül megírtam a nótát, amely pont passzolt a Három testőr Afrikában című filmbe: betétdal született az ominózus mondatból. Igoriban, a kocsmában Kállai Feri bácsi Kvasztics tanár úrként zongorázott, én pedig nagybőgőn játszottam és énekeltem, Németh Gabi dobolt, miközben Koncz Gábor Csülökként, Reviczky Gábor az árulónak hitt Török Szultánként ugratják egymást. Úgy érzem, ez nagyon jól sikerült jelenet lett.
(Az interjú a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)
