A szaúd-arábiai trónörökös tagadta, hogy ő rendelte volna el Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró több mint 3 évvel ezelőtti meggyilkolását, és a The Atlantic című amerikai lapban közzétett interjújában súlyos hibának nevezte a gyilkosságot.
Ellenzéki cikkeket publikáló szerzők megölésének teóriájára utalva Mohamed bin Szalmán úgy fogalmazott: „Ha így intéznénk a dolgokat, Hasogdzsi még az ezres listára sem került volna fel”. Hozzátette, hogy ő maga Hasogdzsi egyetlen cikkét sem olvasta. Mindazonáltal leszögezte: Hasogdzsi meggyilkolása fájdalmas volt számára, és az egész országot rosszul érintette.
Az újságírót 2018 októberében gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Török tisztségviselők szerint egy szaúdi „halálosztag” ölte meg, majd holttestét feldarabolták. Bár Szaúd-Arábiában többeket ítéltek börtönbüntetésre Hasogdzsi halálával kapcsolatban, az amerikai hírszerzés jelentése szerint Mohamed bin Szalmán rendelte el a műveletet. A most megjelent, több beszélgetésből összeállított interjúban az országot de facto irányító trónörökös egyúttal figyelmeztette Washingtont, ne szóljon bele a királyság belügyeibe, Joe Bidenről beszélve pedig azt mondta: jobban tenné, ha az amerikai érdekeket tartaná szem előtt.
„Hosszú, történelmi kapcsolatunk van az Egyesült Államokkal, a célunk pedig e kapcsolat megtartása és megerősítése” – tette hozzá. A lap emlékeztet arra, hogy míg a trónörökös jó viszonyban volt Donald Trump előző amerikai elnökkel, Biden és alelnöke, Kamala Harris „elszámoltatást” követelt Hasogdzsi meggyilkolásával, illetve a Jemenben végrehajtott hadműveletekkel kapcsolatban.
„Nekünk nincs jogunk kioktatni másokat Amerikában, és ez fordítva is igaz. A szaúdi ügyek a szaúdiakra tartoznak” – hangsúlyozta Szalmán.
Az interjúban a trónörökös röviden kitért Washington riválisára, Kínára is, és leszögezte: Szaúd-Arábiában rengeteg potenciál rejlik. „Ha ezt egyes országok nem használják ki, biztos vagyok benne, hogy odaát, keleten néhányan nagyon boldogok lesznek” – tette hozzá. A trónörökös beszélt Katarról is, amellyel Szaúd-Arábia 2017-ben megszakította kapcsolatait, és bojkottjához csatlakozott az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom is. A lépést azzal indokolták, hogy Doha a terrorizmus támogatója, és túl jó viszonyban van Iránnal.
A diplomáciai viszály 2021 januárjában elsimult, Szalmán pedig a mostani interjúban méltatta Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírt, miközben a bojkottot „testvérviszálynak” nevezte. „Kapcsolataink jelenleg jobbak, mint valaha” – jelentette ki. Az ellenzéki hangokkal kapcsolatban a trónörökös azt mondta, a királyságnak szüksége van ellenzékre, amennyiben a bírálók nem ideológiai alapon támadják Rijádot.
Az iszlamista ellenzékre kitérve arra figyelmeztetett, hogy amennyiben ők vennék át a hatalmat, „terroristaállamot” csinálnának Szaúd-Arábiából. „A Szaúdok nélkül az országban az afganisztánihoz hasonló állapotok lennének” – fogalmazott. Jóllehet méltatta a királyság modernizációját, beleértve a nők helyzetének előremozdítását, nemmel választ arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy Szaúd-Arábia idővel alkotmányos monarchiává váljon.