Ukrajna nem hajlandó bármi áron a békéről tárgyalni – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Sun című brit napilapnak nyilatkozva. Az interjúban Zelenszkij úgy fogalmaz: az ukrán kormány nem hiszi, hogy Oroszország, személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnök be akarná fejezni a háborút. „Meg akarnak ölni bennünket, mi viszont igazságot akarunk” – tette hozzá. Zelenszkij szerint éppen ezért Ukrajna nem bármilyen áron elért békéről, hanem igazságos békéről beszél. Az ukrán elnök elismerte, hogy a hadszíntéren nehéz a helyzet, de határozott nemmel válaszolt arra a saját maga által feltett kérdésre, hogy Ukrajna kész…
Read MoreCímke: iszlamista
Izrael-Hamász: Az USA szerint bizonyíték vannak arra, hogy a Hamász kórházakat használ fel katonai céljaira
Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait saját katonai céljai elérésére használja – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője. John Kirby újságírók előtt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott Al-Shifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye alatt is húzódnak olyan alagutak, amelyet a palesztin fegyveresek használnak. Úgy fogalmazott, hogy az értesülések „különböző hírszerzési forrásokból származnak”, ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok nem…
Read MoreRowley: erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben
A Scotland Yard főparancsnoka szerint erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben, mert a terrorizmus és a gyűlölet vezérelte bűncselekmények elleni jogszabályok nem alkalmasak a szélsőséges megnyilvánulások törvényi szankcionálására. Mark Rowley a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a palesztinok mellett tartott legutóbbi londoni tüntetéseken „felkavaró és ízléstelen” jelenetek is lezajlottak. „Teljesen értelmetlen lett volna azonban több száz embert őrizetbe venni, amikor magatartásuk ellenére nem indítható ellenük büntetőeljárás. Ez csak olaj lenne a tűzre” – fogalmazott a londoni rendőrség vezetője. Londonban három hete minden szombaton tízezrek tüntettek…
Read MoreIzrael kész két fronton is harcolni, ha kell
Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva. „A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak. „Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét. A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. „Ez a…
Read MoreTerrorellenes Koordinációs Bizottság: nem indokolt a terrorveszély-fokozat megváltoztatása
A rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a Magyarországon 2016. március 29. óta hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása. A Terrorellenes Koordinációs Bizottság keddi ülésén azt állapították meg, hogy a koordinációs bizottság ülésének összehívását Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a bizottság elnökeként az október 7-én Izraelt ért támadás, valamint a magányos elkövetők által Európában végrehajtott terrorcselekmények miatt kezdeményezte. Az ülést az állandó tagok és meghívottak részvételével tartották. A bizottság a jelenlegi terrorfokozat hatályban tartására tett javaslatot Pintér…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: a magyar katonai misszió indul Csádba
A migráció megfékezéséért és a humanitárius segítségnyújtás érdekében katonai missziót indít a kormány Csádba – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A miniszter szavai szerint a veszélyek korát éljük. Immáron a második komoly fegyveres konfliktus zajlik, és milliószám özönlenek a menekültek Európába Afrikából, a Közel-Keletről és Afganisztánból – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a bevándorlással együtt a terrorizmus is fenyegeti Európát. Szalay-Bobrovniczky szerint az afrikai migráció megfékezésében kulcsfontosságú szerepe van az Afrika közepén elhelyezkedő Száhel-övezetben fekvő Csádnak. Az övezetben az utóbbi hetek-hónapok folyamán növekedett a terrorista szervezetek tevékenysége, a…
Read MoreAz izraeli hadsereg szárazföldi műveletre készül
Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés. Netanjahu kijelentette, hogy a Hamász minden tagját megölik. A brit kormány katonai egységeket vezényel a térségbe. Izrael mintegy 360 ezer tartalékos katonát mozgósított az utóbbi napokban, és példátlan válaszlépéssel fenyegeti a Gázai övezetet uraló iszlamista szélsőségeseket, akik a hétvégén brutális mészárlást hajtottak végre az övezet szomszédságának izraeli településein — közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön. Szombat reggel óta a gázai terrorszervezetek rakéták ezreit lőtték ki Izraelre, s válaszul Izrael…
Read MoreIzrael: a helyzet fokozódik
Folytatódnak az összecsapások a Gázai övezet szomszédságában és a libanoni határnál. A brit kormányfő összehívta a rendkívüli helyzetekben ülésező tanácskozó testületét. Egyiptomi hírszerzők azt állítják, hogy a támadás előtt tíz nappal figyelmeztették Izraelt. Gázai övezet szomszédságában a palesztin szélsőséges Hamász fegyvereseivel, északon, a libanoni határnál pedig az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjaival – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió. A Gázai övezet melletti Szufa kibucban tűzpárbaj tört ki délután egy Izraelbe beszivárgó Hamász-csoport és izraeli katonák között. Nahal Óz kibuc átfésülése közben felszámoltak egy másik gázai fegyveres különítményt. Zikim kibucba a Földközi-tenger…
Read MoreIzrael: folytatódnak az összecsapások, ismét palesztinok szivárogtak be Izraelbe
Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél – jelentette hivatalos izraeli és palesztin közléseket idézve az izraeli közszolgálati rádió. A hivatalos beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen. A Gázai övezetet vezető Hamász iszlamista szervezet – amelyet számos országban terrorszervezetként tartanak nyilván – bejelentette, hogy szombat éjjel és vasárnap is képesek voltak újabb, friss egységeket bejuttatni Izraelbe. Egy ilyen csoport vasárnap délelőtt elrabolt egy, a határ menti úton haladó izraeli autót, melyet izraeli közlések szerint az övezettől északra, Asdód városnál sikerült megállítani, ahol…
Read More