Nem jogerősen hat év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék az a helyi férfit, aki többször bántalmazta és életveszélyesen megsebesítette élettársát – közölte a törvényszék sajtószóvivője.
Resán Dalma közleményében azt írta, a korábban külföldön, biztonsági őrként dolgozó férfit 2019-ben 1800 euró meg nem fizetése miatt elzárásra ítélték, szabadulása után az érte kiutazó élettársával és két kiskorú gyermekével hazaindult Magyarországra. A család hazafelé tartva az egyik budapesti hotelben éjszakázott; a vádlott már ekkor megütötte az asszonyt, mivel nehezményezte, hogy a nő nem küldött neki pénzt, illetve hűtlenséggel is meggyanúsította.
A család 2022. január 25-én érkezett meg nyíregyházi lakásukba, ott a férfi nagyobb mennyiségű pálinkát fogyasztott és korábbi sérelmei miatt ismét veszekedni kezdett élettársával. Magához vett egy kalapácsot és azzal többször megütötte az asszony lábát, hajánál fogva lehúzta a kanapéról és ököllel ütötte a már földön fekvő nőt – ismertette a szóvivő.
Az erősen vérző asszonyt bevitte a zuhanyzóba, megmosdatta, majd folytatta az ütlegelést: késsel, harapófogóval bántalmazta és a nyakához tartott egy kést is, amellyel később több helyen megszúrta. A nő ekkor már könyörgött a férfinak, hogy értesítse a mentőket, akiknek azt mondja majd, hogy ismeretlenek támadtak rá, ők okozták a sérüléseit.
A férfi hajnalban tett bejelentést a rendőrségen azzal, hogy élettársát ismeretlenek támadták meg. Az asszony a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket, maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást szenvedett.
Resán Dalma megjegyezte, az életveszélyt okozó testi sértés miatt elmarasztalt férfival szemben a bíróság elrendelte a rá korábban csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kiszabott, de próbaidőre felfüggesztett két év börtönbüntetés végrehajtását is.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosabb, a vádlott és védője enyhébb büntetés kiszabásáért fellebbezett.
Életfogytig tartó fegyház a dohánybolti eladóra támadó gyilkosnak
Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken azt a vádlottat, aki tégladarabokkal teli hátizsákkal támadott meg egy dohánybolti eladót Mezőpeterden – közölte a bíróság szóvivője. Dobó Dénes közlése szerint a férfi leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen. A tényállás szerint a vádlott állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, italozó életmódot folytatott. 2020 márciusában elhatározta el, hogy pénzt és más vagyontárgyakat fog szerezni. Egy plüss gyermekhátizsákba tett három tégladarabbal kerékpározott el Mezőpeterdre, ahol egy dohányboltot nézett ki magának. Hasonlóképpen akart bűncselekményt elkövetni, mint korábban tette azt Németországban, ahol a cselekménye a sértett halálát okozta. A férfi tudta, hogy a járványhelyzet miatt a dohányboltban csak egy vásárló tartózkodhat. Az eladótól cigarettát kért, amikor a sértett megfordult, hogy a polcról levegye a dohányárut, a férfi a tégladarabokkal teli hátizsákkal egyszer erőteljesen megütötte a nő fejét. Az eladó a földre esett, ezután a férfi a hátizsákkal még több alkalommal fejbevágta a földön fekvő nőt. Az eladó nem vesztette el az eszméletét, folyamatosan próbált védekezni, ezért a férfi a hátizsákot hátrahagyva pénz és cigaretta nélkül kiszaladt az üzletből és elmenekült.