Az amszterdami bíróság 3 és 18 év közötti börtönbüntetésre ítélte egy alvilági halálbrigád hat tagját, akik több gyilkosságot terveltek ki és követtek el 2012 és 2016 között – írta az NlTimes hírportál.
Az ügy hátterében két bűnbanda több éves viszálya áll, a halálkommandó tagjai egymás riválisaival számoltak le. A törvényszék szerint a gyilkosságokat „profi” módon tervelték ki, hidegvérrel, lelkiismereti aggályok nélkül hajtották végre. A rendőség a nyomozás során kiderítette, hogy az elítéltek az Ennetcom nevű titkosított chatszolgáltatáson keresztül adták ki a gyilkosságokra vonatkozó parancsokat.
Egy Abdelhamid A. nevű, 33 éves férfi kapta a leghosszabb büntetést, 18 évet. A bíróság szerint vezető szerepet töltött be az egyik bűnszervezetben, ő határozta meg a mekkora összeget kapnak a bérgyilkosok, ő irányította a fegyverek beszerzését valamint nyomon követte a gyilkosságokat. A törvényszék emellett, további 12 év börtönbüntetéssel sújtotta Benaouf A.-t, aki jelenleg már egy éve őrizetben van egy belgiumi gyilkosság megszervezése miatt. A bíróság szerint a férfi a börtönből is gyilkosságok végrehajtására adott parancsot.
A bíróság három vádlottat, bűnrészességükre vonatkozó konkrét bizonyítékok hiányában felmentett.