Az ország nyugalma és biztonsága, más szóval az emberek békés mindennapjai felett őrködő intézmények amatőr focicsapatai mérték össze az erejüket az elmúlt vasárnap a Fáy utcai Vasas Sportközpont három kispályát magába foglaló sátortetős „stadionjában”. A II. Sziréna Kupát a tavalyi ezüstérmes ORFK csapata nyerte.

A második alkalommal megrendezett Sziréna Kupa győzteseként az Országos Rendőr-főkapitányság együttese a fővédnöki tisztet betöltő Dr. Pintér Sándor belügyminiszter által felajánlott díszes serleget vehette át, de azt már a döntő előtt tudni lehetett, hogy a torna másnapján a győztes csapat tagjai mindenképpen a Teve utcai rendőrségi székházban kapnak majd dicséretet. Az első helyért ugyanis az ORFK focistáinak a „házszomszéd” BRFK játékosaival kellett megmérkőzniük.
A „bronzmérkőzésen” a döntőről lemaradt Nemzeti Adó- és Vámhivatal kispályás focistái 4:0-ás győzelemmel vigasztalódhattak, így a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát képviselő együttes érem nélkül maradt. A torna gólkirályaként a kilenc találatot „jegyző” Balogh Zoltán (ORFK), az aranyérmes csapat kiválósága, legjobb kapusként pedig Petróczi Tamás (BVOP) vehetett át különdíjat.
A tavaly 12, most viszont már 15 csapatot felvonultató mezőny tagjait az ünnepélyes megnyitón a fővédnök jókívánságait és biztatását tolmácsoló Zsinka András nyugállományú vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztályának vezetője köszöntötte.
„Idén év végéig 15, a mostanihoz hasonló szabadidős sportesemény megrendezésére készülünk fel, és ez azt jelenti, hogy szerény számítások szerint legkevesebb négyezer focibarátnak teremtjük meg a versenyzés, a kikapcsolódás és a bizonyítás lehetőségét. A társadalmi élet új és új területeit célozzuk meg azzal a szándékkal, hogy a legkülönbözőbb szektorok, intézményi és működési területek, illetve vállalatcsoportok lelkes sportemberei évről-évre találkozhassanak egymással – hangsúlyozta Szalay Gergő, a házigazda szerepét betöltő PromoSport Kft. ügyvezető igazgatója, aki köszönettel emlékezett meg a torna támogatóiról is.
A szabadidős sportrendezvény izgalmasan alakuló kísérő eseményeként szabadtéri bográcsfőző versenyre is sor került, amelyből a BVOP „specialistái” kerültek ki győztesnek.
Forrás: BP



















