Izrael és Törökország helyreállítja teljes diplomáciai kapcsolatait, mindkét ország nagykövetei és főkonzuljai visszatérnek a nagykövetségek szolgálatába – jelentette a Kan közszolgálati rádió.
Az intézkedésről Jair Lapid miniszterelnök júniusi ankarai látogatásán állapodott meg, ahol tárgyalásokat folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, valamint telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A döntés tovább segíti Izrael és Törökország kapcsolatait, melyek a korábbi válság után az elmúlt évben javulni kezdtek. Kedd este Alon Uspiz, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója Szadat Unal török külügyminiszter-helyettessel beszélt, és befejezték a korábbi egyeztetéseket.
„Az intézkedés hozzájárul a két nép közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, a gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítéséhez, valamint a regionális stabilitás erősítéséhez” – áll a Lapid és Erdogan beszélgetése nyomán kiadott közleményben. A két ország 2018-ban török kezdeményezésre kiutasította egymás nagyköveteit, miután az izraeli erők hatvan palesztint öltek meg a gázai határon, akik az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése ellen tiltakoztak.
A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása Jichák Hercog izraeli államelnök márciusi törökországi látogatásával kezdődött, amit a két ország külügyminisztereinek kölcsönös látogatása követett.
„Üdvözlöm a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Törökországgal. Ez egy fontos folyamat, ami a gazdaság, a turizmus és az országok közötti baráti kapcsolatok fejlődéséhez vezet. A Földközi-tenger keleti térsége mindannyiunk számára fontos. Valamennyi vallás, muszlimok, zsidók és keresztények békében élhetnek egymással, és úgy is kell is élniük” – írta a lépésről Hercog államfő.