Három év börtönbüntetésre ítélte – nem jogerősen – a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa azt a volt katonát, aki parancsnokként hosszabb időn keresztül próbálta rávenni alárendeltjeit a szexuális együttlétre — közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője. Dobó Dénes közleménye szerint a katonai tanács a vádlottat kétrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős, ellene a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be. Az ítélet szerint a férfi…
Read MoreCímke: intézkedés
Letartóztatták a rokonait és rendőröket robbantással fenyegető szegedi férfit
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a szegedi férfit, aki a rokonait és rendőröket robbantással fenyegetett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A rendelkezésre álló adatok szerint október 24-én este az ötven éves férfi szóváltásba keveredett volt házastársával, majd a közösen használt ingatlanban mintegy két liter benzint locsolt szét több helyiségben, és kijelentette, hogy azt meg fogja gyújtani. Mint írták, a házban az érintetteken kívül egy harmadik ember is tartózkodott, illetőleg ezen lakrésztől elválasztva, egy másik lakásban még ketten voltak. A bent lévők telefonon értesítették a rendőrséget,…
Read MoreMegtiltják a bully XL kutyák tenyésztését és forgalmazását Nagy-Britanniában
Megtiltotta a brit kormány az amerikai bully kutyafajta XL változatának tenyésztését és forgalmazását, miután az elmúlt években több halálos áldozata volt ilyen kutyák emberek elleni támadásainak. A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékfejlesztési minisztérium által közzétett kormányhatározat szerint 2024. február 1-jétől bűncselekménynek minősül az ilyen kutyák beszerzése Angliában és Walesben, hacsak a tulajdonos valamilyen oknál fogva nem kap felmentést a tilalom alól. Idén december 31-étől tilos lesz eladni, a szabadban elhagyni, tenyészteni vagy ajándékba adni, illetve póráz és szájkosár nélkül sétáltatni amerikai bully XL kutyákat. Azokat a példányokat, amelyek január 31-ig nem…
Read MoreFogvatartottat bántalmaztak börtönőrök
Négy büntetés-végrehajtási dolgozó a gyanú szerint életveszélyesen megvert egy fogvatartottat, a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette őket, a bíróság pedig pénteken elrendelte a letartóztatásukat. A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett négy büntetés-végrehajtási dolgozót, akik a gyanú szerint életveszélyesen megvertek egy fogvatartottat. A rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 25-én reggel a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben egy vagyon elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztését töltő középkorú fogvatartott a figyelmeztetések ellenére ismételten megszegte az intézeti szabályokat. Ezt észlelte a felügyelet, és két büntetés-végrehajtási dolgozó a…
Read MoreEsztergomi robbantás: A kommandósok a szakmai protokoll szerint jártak el
Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr – mondta a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón. Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül. A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt rendőrön kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk…
Read MoreA brüsszeli kormány a menedékkérő férfiak befogadásának felfüggesztésére irányuló terv visszavonását sürgeti
A brüsszeli régió miniszterelnöke arra kérte Nicole de Moor belga menekültügyi és migrációs államtitkárt, hogy hagyjon fel az egyedülálló férfi menedékkérők befogadásának felfüggesztésére irányuló tervével, valamint a Brüsszelben regisztrált bevándorlók országos elosztását is sürgette. Nicole de Moor szerdán jelentette be, hogy Belgium a télen nem biztosít szállást menekültstátuszt kérő, egyedülálló férfiaknak, a befogadóközpontokban kialakított, még rendelkezésre álló szálláshelyeket gyerekes családoknak tartják fenn – idézte fel a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön. Az államtitkár indoklása szerint az intézkedéssel a belga kormány el akarja kerülni, hogy a menekültgyerekek…
Read MoreSzakszervezetek: a Kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül
Sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel öt szakszervezeti szövetség a munkavédelmi tájékoztatás tervezett módosításáról, mert álláspontjuk szerint a kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül. A kormány arra készül, hogy levegye a munkáltatók válláról a munkavédelmi tájékoztatási felelősséget, és teljes egészében a munkavállalókra hárítsa azt – írja szerdai közös közleményében az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A szakszervezeti szövetségek úgy fogalmaznak: a törvénymódosítás legijesztőbb eleme szerint a munkáltató letudhatja egyetlen, kézbe adott vagy emailen küldött írásos oktatási tematikával a…
Read MoreAz USA kormánya beperelte Texas államot az illegális határátlépések ellen emelt fizikai akadály miatt
A Mexikóval közös határszakaszon az illegális határátlépések ellen kialakított folyami akadály miatt beperelte Texas államot az amerikai igazságügyi minisztérium. A minisztérium a hétfőn beadott bírósági keresetben azt kéri a bíróságtól, hogy tiltsa meg az állam hatóságai számára további úszó határakadályok telepítését a Rio Grande folyón, és rendelje el az eddig létesített akadály eltávolítását. A kormány szerint Texas megsértette a folyókra és kikötőkre vonatkozó szövetségi jogszabályt, amikor szövetségi engedély nélkül létesített vízi infrastruktúrát. Vanita Gupta igazságügyi miniszterhelyettes közleménye szerint a texasi intézkedés nehezíti a hajózást, és az úszó kerítés humanitárius aggályokat…
Read MoreAz ukrán hírszerzés titkos orosz jelentést tett közzé
Az ukrán katonai hírszerzés megszerezte és honlapján közzétette kedden az isztambuli közös koordinációs központ orosz részlegének titkos jelentését, amely – a hírszerzés közlése szerint – Oroszország legfelsőbb katonai-politikai vezetése számára készült, és „a gabonamegállapodás meghiúsításának folyamatát” tartalmazta. A jelentés szerint a központ orosz tagjai fő feladatuknak a gabonaegyezség keretében exportált ukrán gabonamennyiség lehető legnagyobb mértékű csökkentését tekintették. „Az ellenőrzések eredményei szerint 46 hajó részvételét akadályozták meg, továbbá 303 hajó mozgását 342 napra korlátozták” – áll a szövegben. A gabonamegállapodás megzavarását célzó intézkedések a dokumentum szerint több szakaszra oszlottak. Az első…
Read More