Nettó 220 millió forint értékű nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a HungaroControl Zrt. recepciós szolgáltatásra, valamint a társaság biztonságtechnikai rendszerének kezelésére és biztonsági szolgálat biztosítására.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint három főt 24 órás váltásban foglalkoztatnának a recepciós és biztonsági feladatokra, további egy dolgozó munkanapokon 06-19 óra között időszakban teljesít majd szolgálatot. A biztonságtechnikai rendszer kezelésére, felügyeletére, valamint a biztonságtechnikai rendszer felügyeletére három főt folyamatosan, 24 órás váltásban alkalmaznak majd. A fenti feladatok összesen 55,875 ezer munkaórát jelentenek évente. (A közbeszerzési hirdetmény szerint eseti jelleggel, munkanapokon 07-18 óra között őrzési feladatokra legfeljebb két dolgozót kell biztosítania a nyertesnek.)
A nyertes pályázónak 2012. június 1-jén kell megkezdenie a szolgáltatást.
A pályázati kiírás szerint a HungaroControl részteljesítésre szóló ajánlatokat nem fogad el.
A tender alkalmassági kikötései között szerepel, hogy az ajánlattevő bank- vagy főszámlájának alszámláján nem lehetett 30 napnál hosszabb sorban állás az elmúlt két esztendőben. Kizáró oknak számít, ha az előző három üzleti év bármelyikében negatív mérleg szerinti eredményt – ezzel párhuzamosan – a vonatkozó kormányrendelet alapján – a pályázónak minimum 30 millió forint árbevételt kell tudnia felmutatni az eljárás tárgyát képező biztonsági szolgáltatásból. A pályázónak mindemellett az elmúlt két év átlagában rendelkeznie kell évi 40 millió forint, vagyonvédelmi szolgáltatásból származó nettó bevétellel. Az ajánlattevőnek mindemellett rendelkeznie kell legalább évi 100 millió forint, káreseményenként 20 millió forint értékű szakmai felelősségbiztosítással.
A pályázat alkalmassági előírásainak közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők közösen is megfelelhetnek.
A benyújtott ajánlatok elbírálásánál az ajánlott ár 50 súlyszámmal kerül elbírálásra, a második kiemelt szempont az ajánlat szakmai tartalma (36), majd az eseti megrendelésre ajánlott ár (14), valamint a vagyonőrök ellenőrzésének megoldása (12), a vagyonvédelmi feladatok minősíthetőségére vonatkozó terv (12) és a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó toborzás ismertetése (12) kerül beszámításra.
A pályázat ajánlattételi határideje: 2012. április 23.
A HungaroControl Zrt. vagyonvédelmi tenderének részletes leírása a Közbeszerzési Értesítő online kiadásának weboldalán
Forrás: Biztonságpiac.hu