Peking szeretné, ha Japán felgyorsítaná a Kína területén elhagyott második világháborús vegyi fegyverek megsemmisítését – közölte a külügyminisztérium hétfőn.
Az igényt az után fogalmazták meg, hogy a közép-kínai Hupej tartomány székvárosában, Vuhanban 264 ilyen fegyvert pusztítottak el. Ezeket a háborút követően Hupej, Hunan és Honan tartományokban találták. A sajtóközlemény szerint az eljárás rendben zajlott, sikeresen hárították el a veszélyét annak, hogy a fegyverek a jövőben emberekre, ingatlanokra vagy a környezetre káros hatással legyenek.
„Kína sürgeti Japánt, hogy fokozza szakértői és pénzügyi hozzájárulását a fegyverek megsemmisítéséhez, és azzal mielőbb végezzen” – fogalmazott a külügyi nyilatkozat. A japán megszálló hadsereg kínai források szerint legkevesebb kétmillió tonna vegyi fegyvert hagyott hátra a második világháború során az ország 15 tartományában, mintegy 40 helyszínen, többségüket Északkelet-Kínában, Hejlungcsiang, Csilin és Liaoning tartományokban.
A helyi média legutóbb tavaly számolt be fegyverek úgynevezett kísérleti ártalmatlanításáról, Csilin tartományból. Azt megelőzően 2010-ben, a kelet-kínai Nanking külterületéről tudósítottak feltárási munkálatokról.
A nemzetközi vegyifegyver-tilalmi egyezménnyel összhangban Kína és Japán képviselői 1999-ben memorandumot írtak alá az elhagyott fegyverek megsemmisítéséről. Eszerint a szigetország biztosítja a szükséges anyagi fedezetet, a technológiát, a szakértői hátteret és a szükséges létesítményeket. Kína mindehhez a közreműködését ajánlotta fel.
A Kína és Japán közti totális háború 1937. július 7-én tört ki, s egészen 1945. szeptember 2-ig tartott, amikor Japán feltétel nélkül kapitulált. A megszállás idején a japán légitámadások szinte valamennyi kínai nagyvárost elérték, sok helyütt különböző járványokat és betegségeket terjesztettek el. A hosszú éveken át húzódó háború becslések szerint kínai részről mintegy 21 millió, japán részről közel kétmillió áldozatot követelt.