Peking szankciókat vetett ki amerikai tisztségviselőkre Hongkonggal kapcsolatos állásfoglalásuk miatt.
A szankciók az ügyben számottevő felelősséggel bíró, a közigazgatási területen, az amerikai kongresszusban, valamint nem kormányzati szervezeteknél tisztséget betöltő amerikai hivatalnokokra és családtagjaikra vonatkoznak. Kína közölte továbbá, hogy visszavonja az amerikai diplomata-útlevéllel rendelkezők vízummentességét Hongkongra és Makaóra vonatkozóan a kínai tisztviselőket sújtó amerikai szankciók miatti ellenlépésként.
Washington hétfőn léptetett életbe szankciókat 14, a kínai népgyűlésben elnökhelyettesi posztot betöltő vezető ellen. Az ázsiai ország ismételten felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzon Hongkong, illetve Kínai belügyeibe.
Cseng Cö-kuang kínai külügyminiszter-helyettes az amerikai szankciók hírére kedden bekérette Robert Fordent amerikai ügyvivőt, és még aznap egyenlő mértékű ellenintézkedéseket helyezett kilátásba az ország szuverenitásának, biztonságának és fejlődési érdekeinek védelme érdekében.