A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós bűncselekmények miatt hallgatott ki két autópálya-rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A gyanú szerint a kiskunfélegyházi autópálya-alosztály állományába tartozó két rendőr szolgálata alatt rendszeresen fogadott el külföldi gépjárművek sofőrjeitől kisebb összegű készpénzt, illetve kisebb ajándékokat, köztük szerszámokat és konzervet. A vesztegetési pénzt részben azért kérték, illetve fogadták el, hogy eltekintsenek a gépjárművezetők által elkövetett közlekedési szabálysértések miatti bírságok kiszabásától, de olyan eset is előfordult, hogy úgy kaptak pénzt, hogy a sofőrök nem követtek el semmilyen szabályszegést.
A nyomozó ügyészség június 14-én több helyszínen hajtott végre összehangolt bűnügyi akciót az ügyben. A kutatásokon az ügyészség 815 eurót és több mint 1,6 millió forint készpénzt foglalt le az egyik elkövetőtől. Az ügyben egy román állampolgárt is kihallgatták, aki megvesztegette a két rendőrt. Mindhárom gyanúsított beismerő vallomást tett és szabadlábon védekezhet – tudatta a főügyészség.