Büntetést kapott egy vízirendőr

Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa jogerősen 392 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és hat hónapra eltiltotta vízi jármű vezetésétől az egyik vízirendészeti rendőrörs parancsnokát vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség miatt – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A közlemény szerint a katonai büntetőeljárásban a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2022 decemberében emelt vádat. A rendőrtiszt vádlott 2021. április 22-én napközben járőrszolgálatot látott el a Tisza folyón egy alárendeltjével; a szolgálati kisgéphajót az örsparancsnok vezette. Amikor a Tiszaadony és Aranyosapáti közötti kompátkelőhöz értek, az örsparancsnok gépkezelési és irányítási hibát vétett, és a vízi úton…

Read More

Fellebbeztek a hivatalával visszaélő ügyész ügyében

Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség

Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben, hogy szigorúbb ítéletet kapjon, mint amit a bíróság kiszabott rá – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint az ügyész kollégái háta mögött adatok beszerzésével segítette egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatban a rendőrségen folyó bűnügyekben. Ez az ember egy közösségi oldalon még dicsekedett is „befolyásos ügyészségi ismerősével” – tették hozzá. A bíróság első fokon a váddal egyezően bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt tettesként, illetve felbujtóként, ezért a volt ügyészt 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.…

Read More

Jó szomszédi iszony: Légpuskával lőtte tarkón a szomszédját

légpuska

Súlyos testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Pécsen egy férfit, aki kétszer is tarkón lőtte légpuskájával a szomszédját tavaly májusban, mert zavarta a permetezés – közölte a Pécsi Törvényszék. A Pécsi Járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről azt írták: a vádlott 2022. május 14-én délután a vármegyeszékhely közelében található zártkerti ingatlanjában volt, amikor szomszédja a saját kertjében motoros gépével permetezni kezdte szőlőjét. A vádlott erre a házából előhozta légpuskáját, azt egy 4,5 milliméter kaliberjelű lőszerrel megtöltötte, majd a teraszáról célzott lövést adott le a szomszédja tarkójára. Bár a munkát…

Read More

Rágyújtotta a házat egy idős nőre, életfogytiglanra ítélték

börtön

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki 2021 szeptemberében bántalmazott egy idős nőt, majd rágyújtotta a házat Miskolcon – közölte a bíróság. Az asszony füst- és szén-monoxid-mérgezés következtében meghalt. Azt írták, a férfi ismerte az asszonyt, korábban többször segített neki a bevásárlásban. Olyankor beszélgetett vele és a házába is bejutott, így tisztában volt az egészségi állapotával és a körülményeivel. A vádlott 2021. szeptember 24-én hajnalban egy ablakon át bemászott a sértett ingatlanjába, ahol öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Mikor az asszony felébredt a zajra, a férfi egy franciakulccsal fejbe…

Read More

Pénzmosásért ítéltek el egy nőt Szekszárdon

bíróság

Két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénzmosásért kedden jogerősen a Szekszárdi Törvényszék egy naki nőt, aki egy állítólagos ghánai kórház építésére kért adományok eljuttatásában működött közre. A törvényszék közleményében azt írta, a hatvanas éveinek végén járó, mozgáskorlátozott nőt folytatólagosan, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt a szabadságvesztés mellett hárommillió forint pénzbüntetéssel és – gazdagodása mértékéig – vagyonelkobzással is sújtották. Az ítélet előkészítő ülésen született. A bíróság által idézett tényállás szerint a nő 2018-ban egy közösségi oldalon ismerkedett meg egy magát orvosnak valló férfival, aki azt állította, hogy…

Read More

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két adathalászt a fővárosban

bankkártya

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két ukrán adathalászt a fővárosban, akik bankkártyák adataival éltek vissza, és ezzel több mint tízmillió forint kárt okoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy bank feljelentése szerint 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek érkezett adathalász linket tartalmazó SMS. Az ügyben a fővárosi rendőrség kiberbűnözés elleni osztálya információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók három napon belül azonosították, majd elfogták a két adathalászt. A feljelentés adatai szerint az egyik csaló egy dán országhívójú telefonszámot használva a bank 60…

Read More

Több mint 4,5 milliárd forint áfát elcsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

security - biztonsági őr

Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet a Nyugat-Dunántúlon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A tájékoztatás szerint a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik. A harminc elfogott ember közül hatot őrizetbe vettek: a Győri Járásbíróság négy embert letartóztatott, kettőnek pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét. A bűnszervezet stróman ügyvezetők bevonásával és…

Read More

OBH: a Székesfehérvári Törvényszék kiemelkedően teljesített tavaly az ügyhátralék csökkentésében

Országos Bírósági Hivatal

A Székesfehérvári Törvényszékhez tartozó bíróságok kiemelkedően teljesítettek tavaly az ügyhátralék csökkentésében – jelentette ki Tóth Áron. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője elmondta, hogy Fejér vármegye kiemelkedett az országos átlagból az ügyhátralék csökkentésében, mert egyrészt a peres ügyeknél a befejezések száma 5,5 százalékkal meghaladta az érkezések számát, másrészt az összes befejezett peres ügy 87,4 százaléka első fokon egy éven, másodfokon hat hónapon belül befejeződött 2022-ben. Hozzátette, hogy 2020 augusztusa óta a két éven túl folyamatban lévő, elhúzódó ügyek esetében országosan 43 százalékos volt a csökkenés, a Székesfehérvári Törvényszéken…

Read More

Korrupcióval vádolnak gyámügyi dolgozókat

bíróság

Részben elismerte bűnösségét két, idős emberek sérelmére elkövetett korrupcióval és vagyon elleni bűncselekményekkel vádolt gyámügyi dolgozó. Az ügynek tizenhárom vádlottja van. A Fővárosi Törvényszék a közleményében azt írta, hogy a büntetőügyben szerdán és pénteken tartottak előkészítő ülést. A vádlottakat az ügyészség – többi között – bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, valamint jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja. A vádirat szerint a gyámügyi osztályvezetőként dolgozó elsőrendű és a gyámügyi szakügyintézőként tevékenykedő másodrendű terhelt a munkája…

Read More