Szolgálatba léptek az első önkéntes tartalékos katonák vasárnap a fővárosban.
Az őrzési, védelmi feladatokat átvevő első önkénteseket Benkő Tibor vezérkari főnök köszöntötte a Petőfi Sándor laktanyában. Benkő Tibor az őrségváltás után elmondta: január 1-től a Magyar Honvédség egy új képességgel bővült: a kiemelt katonai objektumokat ismét a katonák őrzik. Ez azt jelenti, hogy a civilek őrző-védők helyett 57 laktanyát és más területeket mostantól önkéntes tartalékosok védenek – tette hozzá.
Az év elejétől mintegy kétezer tartalékos kezdheti meg a szolgálatot, miután rövid általános katonai, lövészeti és egészségügyi kiképzésen vettek részt. Az önkéntesek egyenruhát és fegyvereket is kaptak; a fegyverszobákban gépkarabélyok is készenlétben állnak, ha a helyzet úgy kívánja – mondta a vezérezredes. Ezek a katonák igénybe vehetők más jellegű feladatok ellátására, például katasztrófahelyzetben is bevethetők.
Simicskó István honvédelmi államtitkár 2010 december 13-án egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önkéntes tartalékos rendszerbe jelentkezők szerződést kötöttek a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel és a honvédséggel is. Az államtitkár elmondta: azt, hogy az önkéntes rendszer olcsóbban biztosítja-e például az őrzés-védelmet – ami eddig 8-9 milliárd forintjába került évente a tárcának – még nem lehet egyértelműen kijelenteni. Az a pénz, amit eddig erre a célra fordítottak nem szabadul fel – tette hozzá. „Mi arra számítunk, hogy az egész rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb, a társadalom számára is elfogadhatóbb lesz, közben pedig több hasznot hoz a honvédségnek” – fogalmazott Simicskó István.
Forrás: Hír24/MTI