Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a technológiának egyre nagyobb szerepe van a honvédelemben

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A technológiának egyre nagyobb szerepe van a honvédelemben – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: nem az a lényeg, hogy mennyi katonánk van, hanem az, milyen kiképzést kaptak. Előadásában kitért a 2010-es években megkezdett haderőfejlesztésre, amelyet az Ukrajnában kitört háború csak felgyorsított. Mint mondta: Magyarországon elérte a GDP két százalékát a védelmi kiadás, és ez a következő években is csak felfelé fog eltérni ettől. Ahhoz hogy a haderő egy harcolni képes és tudó, elszánt, komoly és megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes hadsereg legyen, szervezeti kultúraváltásra van szükség – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky.…

Read More

Simicskó: a fiatalok haza iránti szeretetét erősítik a honvédelmi táborok

Simicskó István, Honvédelmi Sportszövetség elnöke

A fiatalok haza iránti szeretetét, kötődését erősítik a honvédelmi táborok – hangoztatta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a szolnok-szandaszőlősi sportrepülőtéren, a szervezet által rendezett ejtőernyős táborban. Simicskó István azt mondta: „szülőföldünk csak egy van, ezt megvédeni minden bajtól szép és nemes kötelesség”. Hozzátette: az ejtőernyős táborban négy turnusban húsz-húsz, tehát összesen nyolcvan kadét vesz részt idén nyáron. A mostani turnus hétfőn kezdődött, és egy héten át tart. Szolnokot kiváló adottságú településnek nevezte, amely komoly katonai múlttal, jelennel és jövővel rendelkezik. A Tisza-parti megyeszékhelyen már harmadik alkalommal rendezik meg az ejtőernyős tábort.…

Read More

HM: továbbra is értékes pontokat ér a felsőoktatásban az önkéntes katonai szolgálat

Önkéntes Katonai Szolgálat

Pluszpontokkal vághatnak neki a felsőoktatási felvételinek azok, akik sikeresen teljesítik az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) kiképzését – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Emlékeztettek arra: szerda este hirdetik ki a 2023 szeptemberében induló felsőoktatási képzések felvételi ponthatárait. Akik esetleg nem nyernek felvételt vagy más okból kell elhalasztaniuk felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék megtapasztalni, milyen a katonalét, azok számára kiváló lehetőség az idén szeptemberben negyedik alkalommal induló önkéntes katonai szolgálat – tették hozzá. Felidézték, hogy a 2024/2025-ös tanévtől megváltoznak a felsőoktatási felvételi eljárás pontszámítási szabályai: az 500 pontos rendszerben a tanulmányi és érettségi…

Read More

Izraelben országszerte útelzárásokkal tiltakoznak az ésszerűség elvét korlátozó törvény ellen

Izrael, tüntetés

Izraelben országszerte útelzárásokkal tiltakoznak kedden az izraeli parlament, a kneszet éjjel első olvasatban elfogadott, az ésszerűség jogi elvét korlátozó törvénye ellen, amellyel megakadályoznák, hogy az izraeli bíróságok az „ésszerűségre” hivatkozva felülbírálhassanak választott tisztségviselők által hozott döntéseket. Kedd reggelre a jogrend átalakítása ellen tiltakozó „Káplán-erők” – vagyis a tel-avivi Káplán úton a kormány ellen rendszeresen tüntetők parancsnoksága – polgári engedetlenséget hirdetett, melynek részeként izraeli zászlót lobogtatók tízezrei tartották fel a forgalmat az ország számos fontos főútján. A rendőrség őrizetbe vett 42 tüntetőt, számos helyen összecsapások voltak a rendőrök és a tüntetők…

Read More

A honvédség számára felbecsülhetetlen a nyugállományú katonák tapasztalata

Faragó Fanny, a Magyar Honvédség toborzókampányának egyik arca, tartalékos hadnagy szelfit készít Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára (b) és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos társaságában az Obsitos-program tájékoztató kiadványának bemutatóján a Bálna Honvédelmi Központban 2023. június 20-án. MTI/Kovács Attila

A Magyar Honvédség számára felbecsülhetetlen a nyugállományú katonák tapasztalata: példát mutatnak katonai erényekből, hagyománytiszteletből, hazafiságból, ezért továbbra is „számítunk rájuk” a honvédség és a civil lakosság közötti kapcsolat erősítésében – mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Czermann János az Obsitos-program tájékoztató kiadványának bemutatóján, a Bálna Honvédelmi Központban emlékeztetett: 2020-ban indították a programot, amelynek 2023-ban sem lehet más a célja, mint hogy szövetséget ajánljon a nyugállományú katonáknak, hogy „együtt, egymás erejére támaszkodva”, közösen építsék a jövő haderejét. Hozzátette: a veszélyek korába léptünk, nem lehet halogatni a jövő…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) nyilatkozik a sajtónak a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2023. május 30-án. Az előző napon a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR több magyar katonája is megsérült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze. A katonai gép 12 sérültet szállított haza. Balról Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka. MTI/Illyés Tibor

A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak. A 12 sérültet szállító katonai gép nem sokkal délután 3 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A miniszter a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét. „Nemzetközi kötelékben, olasz-amerikai parancsnokság alatt került az a magyar…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: a területvédelmi tartalékos rendszer a honvédség szerves része

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A 2017-ben létrejött önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer ma már a magyar honvédelem szerves része – mondta a honvédelmi miniszter kedden a budai Várban, a „175 éves a Magyar Honvédség” emlékév első rendezvényén, ahol átadták az április 15-én megalakult Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága csapatzászlóját. A Mátyás-templomban tartott zászlóadományozási ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: 1848. május 16-án jelent meg gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kiáltványa, amelynek célja az önálló reguláris haderő felállításának megkezdése volt, amely képes megvédeni a polgári fejlődés útjára lépett Magyarország önállóságát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar honvédelem és…

Read More

Böröndi: emelni kell a Magyar Honvédség harckészültségét

Böröndi Gábor altábornagy, a honvéd Vezérkar főnöke

A Honvéd Vezérkar főnöke a harckészültség, a kiképzés és a gyakorlatok szintjének emelését nevezte kötelességének, hogy a Magyar Honvédség képes legyen arra, ha szükséges, Magyarország érdekében háborút vívjon. Böröndi Gábor altábornagy, egy hete kinevezett vezérkari főnök az M1 aktuális csatornán kedd reggel az ukrajnai háborúra utalva azt mondta: Magyarország kormánya a háborús eszkaláció veszélye miatt tartja fontosnak a békekötést. 1939-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult – mondta -, de nem „fogták meg” időben békefolyamattal, és ez elvezetett a második világháborúig. Hozzátette: „egy átlagember azt mondja, remélem nem lesz háború, de…

Read More

Böröndi: ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni

Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Böröndi Gábor

A Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén. Az altábornagy kiemelte: a Magyar Honvédség nemzeti hadsereg, amely felkészített, kiképzett, felszerelt tagja a NATO-nak. Hozzátette, a cél az, hogy a magyar katonai hagyományokon alapuló, erős, hadműveleti és stratégiai szinten befolyásolni képes haderőt hozzanak létre. A jelölt elmondta: katonai pályája során megértette, hogy a kiképzés, felkészítés nélkül a legjobb technika sem…

Read More