Az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés kezdődött szeptemberben, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában – közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató hétfőn Miskolcon.
Bakondi György a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közszolgálati életpályák összehangolásáról kormányhatározat rendelkezik, az úgynevezett moduláris képzés bevezetéséről miniszteri szintű döntés született. A képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak – emelte ki.
A tűzoltói, rendőri hivatást választók Miskolcon, Körmenden és Szegeden – később Budapesten, az adyligeti bázison is – három hónapos egységes kiképzésen vesznek részt, majd két hónapos szakmai alapképzés következik – közölte az altábornagy.
Az alapkiképzés egységes lesz a rendvédelmi pályákra készülőknek, a fiatalok megtanulják azokat az ismereteket, amelyek nélkül hivatásos rendvédelmi szolgálatot senki nem tud ellátni – tette hozzá a tábornok.
Hatala József országos rendőrfőkapitány azt emelte ki, hogy az új, közös képzés eredményeként a rendvédelmi pályák átjárhatóvá válnak, tűzoltóból akár rendőr, rendőrből akár tűzoltó is válhat. 2013-tól a büntetés-végrehajtás is csatlakozik ehhez a képzési rendszerhez – fűzte hozzá.
A katasztrófavédelmi főigazgató mindehhez hozzátéve azt mondta: eddig a hivatásos tűzoltósághoz helyi képzéssel lehetett bekerülni, amelyet speciális képzés követett. „Ahány tűzoltóság, annyi eljárás”, ez most megváltozott – fogalmazott Bakondi György, hangsúlyozva, az egységes rendvédelmi képzés célja az is, hogy erre az alapra építkezhessen a rendvédelem.
Forrás: OKF/MTI