Rövid időn belül döntést kell hozni a Honvédelmi Minisztérium arról, hogy a használt amerikai helikopterekkel, vagy új, európai gyártmányú gépekkel javítják a légierő helikopteres képességét – mondta Hende Csaba miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A honvédség helikopteres képességének megtartása már rövid távon is komoly kihívást jelent a Honvédelmi Minisztériumnak – fogalmazott a honvédelmi miniszter az InfoRádiónak adott nyilatkozatában. Mint arra Hende Csaba is emlékeztetett: a honvédség állományában lévő helikopterek az 1970-80-as évekből származnak.
Több irányban is keresik a megoldás lehetőségét, és meg is fogjuk azt találni, fogalmazott. Mint mondta, 2014 tavaszán már legalább annyi, de inkább eggyel több működőképes helikoptere lesz a Magyar Honvédségnek, mint négy évvel korábban.
A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, az amerikai felajánlás még az asztalon van. Ezeknek a helikoptereknek a fenntartása körülbelül az ötöde a jelenlegi orosz gépekének, és bár már ezek is korosaknak számítanak, jelentősen korszerűbbek a jelenleg használt orosz helikoptereknél – tette hozzá Hende Csaba.
Forrás: Inforádió




















