Biometrikus azonosítórendszert vezet be irodáiban a japán Nara városának önkormányzata dolgozói ellenőrzésére, miután súlyos visszaélésekre és munkakerülésre derült fény a hivatalban – írta pénteken a Mainicsi Simbun japán napilap.

Az önkormányzat áprilisban helyezi üzembe az új rendszert a dolgozói munkaórák követésére, amely ujj- és tenyérlenyomattal azonosítja az alkalmazottakat, valamint biztonsági kamerákon keresztül figyeli a munkahelyre érkezőket és az onnan távozókat.
A példátlan lépésre azután szánta el magát a város, hogy több súlyos visszaélésre derült fény a jelenlegi, mágneskártyás beléptető rendszer használatával kapcsolatban. Korábban egy elhúzódó betegséggel küzdő önkormányzati alkalmazottról az derült ki, hogy öt év alatt mindössze nyolc napot dolgozott, további öt közszolgát pedig munkakerülésért büntettek meg a városban. Egy tavalyi vizsgálat arra is rávilágított, hogy egyes dolgozók egymás mágneskártyáit lehúzva csaltak a túlórák elszámolásával.
Nakagava Gen polgármester szerint a lépés elrettenti majd az önkormányzati dolgozókat a munkakerüléstől, ugyanakkor sokan bírálták az új rendszer bevezetését. A közszolgák szakszervezetének elnöke szerint a biometrikus azonosítás bevezetése olyan, mintha bűnözőkként kezelnék az alkalmazottakat.
Tadzsima Jaszuhiko, a tokiói Sophia Egyetem professzora a Mainicsi Simbunnak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézkedés az alapvető szabadságjogokat és a magánélet védelmét illetően is aggályos, továbbá kölcsönös bizalmatlanságot szülhet a munkáltató és a munkavállaló között.
Forrás: MTI



















